Folytatódik az interjú Juhász Péterrel, a Budapesti Javítóintézet igazgatójával, itt 12-19 éves, bűnelkövető fiúk töltik előzetes letartóztatásukat. Ma arról mesél, meg lehet-e szökni a magas falak övezte intézetből, hogy viszonyulnak a nőkhöz a bekerült bűnelkövető kamaszok, és hogyan kezeli a drogfüggőséget a fiataloknál. Egy személyes történetbe is beavat, drogfüggő kamaszként befogadott nevelt lányáról. A beszélgetés első része itt olvasható

Mennyire sikeres az Önök munkája? A fiúk mekkora részét sikerült pályára állítani?

Ez nehéz kérdés, nincs reprezentatív utánkövetésünk. Nem tehetem meg, hogy levelet írok egy gyereknek javítóintézeti pecséttel, hogy ő öt éve itt le volt tartóztatva és meséljen. Lehet, hogy neki felesége van, a feleség családja nem is tudja, hogy ő büntetve volt. Vannak nem reprezentatív módszerek, mint a világháló, de ez már önmagában egy szűrő. Illetve látjuk, kik vannak újra a büntetésvégrehajtás rendszerében, mert a kikerülés után elkövettek egy újabb bűncselekményt, ők nem a munkánk sikerei. De nagyon sok gyerekkel tudunk beszélni a világhálón, és ezeknek a szubkultúráknak jó a kommunikációja, egymásról mindig sokat tudnak. Én úgy kerekítem, hogy a kikerülő gyerekeknek a harmada a társadalom nettó befizetőjévé tud válni. Egyharmad bűnöző marad, főleg azok, ahol azt egész család bűnöző. Nálunk már bent is érezzük, hogy a munkánk nem tud hatékony lenni, mert a bűnözés mélyen beágyazott a család értékrendjébe. Ezek a családok sokszor egész jól élnek, néha még az iskola is fontos számukra, de bűnözésből élnek. Az utolsó harmad soha nem fog dolgozni, bűncselekményt sem követ el, de az ellátórendszerek valamelyikén fog élősködni, legyen az hajléktalanellátás vagy szociális segélyezés. Ők a nagyon szegény családok gyerekei, ahol a család nem bűnöző életmódot folytatott, hanem a szociális rendszeren élősködött.

A sikereket melyik rétegnél tudja elérni?

Ők sokfélék. Vannak állami gondozott gyerekek, vannak jó családból érkezett gyerekek, akiket kicsit szabadon engedtek, vannak jóérzésű parasztcsaládok gyerekei, akik belecsúsznak kamaszkori bűncselekményekbe. Az állami gondoskodásból érkezők száma növekszik, de ez csalóka, nem tudjuk, tényleg ott élt-e, vagy elkövetett egy bűncselekményt, és azért vették állami gondoskodásba.

És aki csecsemőkora óta ott él?

Az ritka. Nem termeli az állami gondozás a bűnöző gyerekeket.

Mikor bekerül valaki, látszik rajta, hogy melyik csoportba fog tartozni?

Az elején még nem, aztán egy idő után már igen. Vannak jelei: itt hogy teljesít, hogy viszonyul a bűncselekményhez, van-e családi kapcsolat. Azt borzasztó látni, akinek nincs semmi kapcsolata, nem vár senkit, nem kap csomagot, nem látogatják, teljesen gyökértelenek. És ha szabadul, nem tudom őt még egy hétig itt tartani.

Vannak itt olyan gyerekek, akik szerető szülő-gyerek kapcsolatból jönnek?

Igen. A bűn és bűntelenség közti mezsgye nagyon keskeny és nincs egyértelműen kijelölve. A gyerek sokszor nem is akarja átlépni. Mondok egy példát: egy dolgos sváb családból kerül ide a gyerek, két nagymamával, ő a szemük fénye, jó tanuló, jó iskolába jár. Elmennek biciklizni, meglátják a hajléktalant, aki előző nap megdobta őket rohadt gyümölccsel. Mennek egy fordulást a biciklivel és hátba vágják. Azt nem gondolja át, hogy a hajléktalan rossz állapotú ember, a bicikliről lendületből hátba veri, elesik, begurul az árokba, beveri a fejét, másnap holtan találják meg. Mivel a haldoklót magára hagyta, különös kegyetlenség. Mivel ezért fordult vissza, szándékosságot is feltételez a bíró, és halálhoz vezetett, tehát ez különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés.

Tényleg előfordult ilyen eset?

Igen. Ő volt az a gyerek, akinek a nagymama vitte a kakaót. Ő az első két hónapját végigzokogta, óriási volt neki a különbség. Burokban élt addig. Már azt is bántásnak élte meg, ha az mondta egy társa neki, hogy honnan jöttél öcsém, de nagyra nőttél.

Mi lett vele utána?

Itt leérettségizett, hat évet kapott, két évet töltött itt ki, kétharmadolták a büntetését jó magaviseletért, két évet töltött még börtönben, ott a szobafestő szakmát kitanulta és már szabadon van.

Ilyenkor büntetett előéletűnek számít a fiatal?

Egy ideig igen, aztán a bűncselekménytől függően egy idő után mentesül.

A droghasználat mennyire jellemző a kiskorú bűnelkövetőknél?

Használnak drogot elég nagy számban, vagy azért követik el a cselekményt, hogy pénzt szerezzenek rá, vagy annak hatása alatt. Én azt mondom, önmagában a droggal nem kell foglalkozni. Ha a gyerek életvitelét, személyiségét tudom korrigálni, akkor a drogprobléma meg fog szűnni.

Egyes nézetek szerint nincs is drogprobléma, csak kötődési probléma, és egy ép kötődésű ember nem lesz függővé.

Belefér a pakliba. Én felneveltem egy lányt, aki 14 évesen nagyon súlyos drogosként került hozzám, és később letette a szert. Akkor az átmeneti fiúotthonban dolgoztam, és Ráhel az egyik növendék barátnőjeként jött be, nagyon rossz állapotban. Neki az anyukája meghalt kicsi korában, a vér szerinti apja abuzálta, 11 évesen ébredt öntudatára, és megfenyegette, hogy elmondja mindenkinek. Akkor beutalták a gyerekvédelembe, de nem ment be, élte a drogos gyerekek életét, bűnözői csoportokhoz csapódott.

Egy ilyen traumatizált kamasszal gyakran a gyerekvédelem sem boldogul. Miért vette magához?

Mikor bejött az otthonba, csuklótól vállig szét volt szurkálva a karja. Elvittem az OPNI-ba (Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet), de senki sem vállalta. Egy doktornő azt mondta, tegyem ki a kocsiból valahol, mert rosszat tesz a karrieremnek, ha az én kocsimban hal meg, két hete nincs hátra. Ez volt a végső impulzus. Sokan mondták, hogy ne csináljam, rá fog menni a karrierem, de én fiatal voltam, dacos, és csakazértis magamhoz vettem Ráhelt. A gyámhivatal és a gyámja nagyon támogatott, az élettársam is mondta, hogy maradjon nálunk.

Lehetett hatni egy elvadult kamaszlányra?

Igen. Én nem tiltottam a drogot, azt mondtam, ha pénz kell, kap pénzt, ott a tiszta tű, ott a fertőtlenítő. De megmutattam neki egy másfajta életet, és idővel a drog elmaradt, pedig ő az a függő volt, aki már egyedül is drogot használ, és naponta többször szúrta magát, elsősorban amfetaminnal, de minden mással is.

Miért döntött úgy, hogy engedi tovább drogozni a lányt?

Nem volt más választás, különben elment volna. Addiktológia szakot is végeztem, akkor tanulmányoztuk a svájci modellt, aminek a lényege, hogy ne abban akarjam megakadályozni, ami a legfontosabb volt neki addig az életében, hanem azzal foglalkozzak, hogy ő mit szeret, mit akar. Innen indultunk. Persze, kezdhettem volna a végén, de az kudarc lett volna.

Mennyi idő után hagyta el a drogot?

Fél évvel azután, hogy hozzánk költözött. Addig voltak bizarr helyzetek, ültem a konyhában, és Ráhel velem szemben melegítette a drogot. Néha reggel úgy keltem, hogy a barátnőm elaludt a fotelban éjjel, miközben Ráhelt vigasztalta, mert az elvonási tünetek akkor jöttek ki rajta.

Ráhel elfogadta önöket?

Igen, és a mai napig jó a kapcsolatunk. Jogilag nem fogadtam örökbe, mert az apját nem találtuk meg, de a 18. születésnapján ő maga döntött úgy, hogy a vezetéknevemet felveszi. Az unokám is nagypapának tekint.

Hogy sikerült kiváltani a szerhasználatot?

Neki kimaradt a gyerekkorából sok minden. Egyszer mondta, hogy ő soha nem volt még étteremben. Jó, akkor elmegyünk. Egész nap be volt sózva, úgy örült az étteremnek, hogy aznap nem lőtte magát. Este hatkor még mindig nem drogozott, akkor már direkt húztam az időt, biztos van este nyolckor is még étterem. És bírta. Elvittem bungee jumpingra, leugrott 46 méterről, mikor kibogozták a gumikötélből, azt mondta, ez jobb volt, mint a spuri. Később ezzel más gyerekeket lehetett gyógyítani. Rájöttünk, ha raftingolni viszünk drogos gyerekeket, azzal olyan élményeket nyújtunk, ami segít nekik kilépni a drogból. A kilencvenes években egy nonprofit szakmai programban 21 drogos gyerekkel dolgoztunk együtt, most a felük diplomás és mindegyik drogmentes, egy halt meg autóbalesetben. Sajnos azért nem lett állami program belőle, mert nagyon drága volt, akkor került évi 3 millió forintba egy gyerek ellátása évente, míg az állami rendszerben csak egymillióba.

Mi lett Ráhellal?

Leérettségizett, mindig pincér akart lenni, az is lett. Én mondtam, hogy egyszer fogok neki segíteni, az első állását én szereztem, onnan már ő boldogult, nagyon színvonalas éttermekben dolgozott. Mióta fia született, fotóművészként dolgozik, akkor már nem akarta a vendéglátást folytatni, mert nem túl családbarát az időbeosztás.

Visszatérve a drogra: mikor bekerülnek a fiúk, vannak elvonási tüneteik?

Vannak. De itt erős a kontroll, nagyon sok mindenre kell figyelni, ez az elvonási tüneteket jól kompenzálja, nem ér rá magával foglalkozni. De mi foglalkozunk vele, van pszichológus, kapnak gyógyteát, amit nagy hűhóval adunk. Jön a pszichiáter, megdicséri, hogy milyen jól van. Olyan szempontból könnyű a dolgunk, hogy ez egy nagyon zárt struktúra.

Ide tényleg nem lehet semmit becsempészni?

Előfordul, hogy egy szál cigarettát megpróbálnak behozni tárgyalásról, de megfogják a rendészek. Drogot utoljára két éve csíptünk el, egy képeslapban próbálták beküldeni. Ezt lefüleltük. Amit nem kapunk el, arról persze nem tudunk. De ha azt látjuk, hogy nincs tünete a gyereknek, ha a száraz falevelet próbálja egy könyvből kitépett lapba besodorni, akkor valószínűleg nem jut itt bent dohányhoz.

Szökés mikor történt utoljára?

Három éve. Tizenöt percig tartott a szabadság. Egy fiú felmászott egy fára, onnan ráugrott a kerítés tetejére, mindezt novemberben, gumipapucsban, rövidnadrágban. Pont a NATO-drótok közé esett, különben azok ripityára vágják, és onnan leugrott. A Flórián térnél kapták el. Láttuk, ahogy szökik, csak gyors volt. Pár évvel előtte egy fiút csúnyán összevágott a drót, őt rögtön áthelyezték börtönbe.

És a papucsos fiút?

Őt visszahozták, ilyenkor elindul a fogolyszökés miatti eljárás.

A társai hogy néztek rá?

A többi gyerek nem szereti. A börtönvilágban nem becsülik, aki szökni próbál, az a pucolós, majdnem olyan mélyen van a hierarchiában, mint aki szexuális cselekményt követ el, vagy gyerekekkel erőszakoskodik. Azt nem tekintik férfinak, az nem állt oda.

A lányok hiánya amennyire fájó?

Van, akik aktív szexuális életet élt kint, itt pedig snitt. Én nem kontrollálom, milyen fényképek vannak náluk, csak azt kérem, hogy a pikánsabb tartalmú képeket a szekrénybe tegyék, nem akarok autószerelőműhely-feelinget. Sok fiúnak van barátnője, aki kintről támogatja, várja, de ez a libidójukon nem segít. A kapcsolattartás csak kontrolláltan lehetséges, nem lehet négyszemközt a barátnőjével, főleg, ha egy 15-16 éves fiúnak 13 éves a barátnője. Ez labilis terep… Biztos, hogy nem jó a személyiségfejlődés szempontjából hosszú ideig egy serdülő fiút homogén fiúkörnyezetben tartani.

Mit gondolnak a nőkről ezek a fiúk?

Nagyon változó, azt követik, ahogy a családban szocializálódtak. Van, aki úgy gondolja, hogy ő 13 éves elmúlt, és őt egy nő ne szólítsa meg, az tiszteletlenség. Van, aki elmeséli, hogy ha szemtelen a barátnője, lever neki kettőt. Más meg azt mondja, hogy ha egy férfi megüt egy nőt, az nem férfi. Ezen jókat szoktak vitatkozni, ezeket a beszélgetéseket mi moderáljuk. Jót tesz, ha ventilál a gyerek, és az értékrendeket lehet finomítani.

Előfordul olyan kamasz, akinek van már gyereke?

Igen, ilyenkor általában becsúszott. Ritka, aki tényleg apaként működik. Nem törődnek a gyerekkel. Van, akihez elhozzák a gyereket, és van, ahol kapcsolat sincs.

A bűnükhöz hogy viszonyulnak?

A legtöbben nem tagadják, hogy elkövették a bűncselekményt. A finomításokban már van eltérés. Van egy csúnya történet, ami emberöléssé fajult, ott vitáznak, hogy ki rúgott és ki ütött, de azt mind elismeri, hogy ott volt és meghalt a sértett, ebben nincs kérdés. Ők nagyon bánják, de azt nem érzik, a lopás is bűn volt, ők csak be akartak menni borért. Onnan érzik annak, hogy a bácsi felébredt és megverték, amibe belehalt.

És a bűnt bánják, vagy hogy bezárták őket?

Ezt innen a bezárt helyzetből nem tudjuk hitelesen megmérni. Ezt akkor lehetne megnézni, ha ő már kint van. Itt a tárgyalás előtti helyzetben azt fogja mondani, hogy ő megbánta a bűnt, mert mindenki ezt várja tőle.

Láttam a honlapon, hogy cigány kultúrát is oktatnak a javítóban.

Egy roma család jár be, apa, anya, gyerekek, mindenki jár iskolába, dolgoznak, táncot oktatnak, ők családilag jönnek ide, és a cigány kultúra és L.L. Junior kapcsolatát teszik helyre. De meseterápián is elővesszük a cigány meséket, csoportfoglalkozásokon ők is felhozzák a témát. Írnak rapszövegeket, abban is sokszor előkerül, nagyon szeretnek énekelni. Itt házon belül hamar kiderül, hogy nem hátrány, ha valaki cigány. Van, aki nagyon ragaszkodik a hagyományokhoz, és van, akinél ez nagyon felszínes. Itt majdnem minden gyereknél van rózsafüzér, ez nem jelenti, hogy ennyire vallásosak, ez egy póz is, ugyanez a helyzet a romasággal is. Lehet, hogy eddig utálta, hogy az iskolában őt cigánynak nézik, de itt ez a többség, itt felvesz egy ilyen pózt.

Itt a nem romákat rekesztik ki?

Rájuk nagyon kell figyelni, itt ők a kisebbség. Viszont azért nem bántják őket, mert általában okosak. Pillanatok alatt felmérik, hogy az iskolában jobban teljesítenek. Ha bekerül egy nem roma fiú, látom rajtuk, hogy jobban méregetik.

Az okosság elválasztható a rendszerszintű hátrányoktól? Ha egy gyerek soha nem jutott el iskolába, akkor hiába jó eszű…

Ezt itt próbáljuk kompenzálni a fejlesztéseknél. Az tűnt fel, hogy ha valaki értelmes, okos, akkor a tekintélye megnő. Börtönőrök is elmondják, hogy egy darabig az ököljog megy, de egy bizonyos szint fölött, aki okos, azt békén hagyják.

A Kutatók Éjszakáján is szerepelt az intézet az itt futó szociodráma-programmal.

Mindennek van létjogosultsága, mindig kipróbálunk új módszereket, vannak kollégáim, akik ezt tanulják, nekem meg az a dolgom, hogy támogassam. Ha a százból öt gyereknek segít a módszer, akkor helye van. Legyen színes a paletta, mert a keret önmagában kevés. Én akkor tudok eredményt elérni, ha mindenkihez a legrövidebb utat találom meg. Ha egy gyereknek nincs kézügyessége, küldhetem én a szövödébe, de lehet, hogy ő a pszichodrámában, a táncban vagy a mesében eredményt fog elérni.

Munkatársat könnyen talál?

Nem. Most is tíz felett van a betöltetlen státusz. Nagyon nagy az elvárás, szigorú a keretrend még a gyermekvédelemhez képest is, és ahhoz képest nem olyan magas a bér. Ez egy nagyon szigorú rendszer, van, aki pont ezért szereti.

A presztízse milyen a munkának?

Nem ismerik, még a gyermekvédelemben dolgozók sem. Nagyon sok kolléga megy el normál gyermekotthonba. Nekem vezetőként jólesik, hogy visszajárnak, de elmondják, hogy egy lakásotthonban megebédeltet, aztán elmegy kimenőre a gyerek, addig ő olvasgat, sokkal lazább, kényelmesebb, nincs ennyi szabály, nem ennyire problémásak a gyerekek, és ugyanaz a bér. A nem diplomás kollégákat elszívja a piac, van, aki a McDonald’s-hoz ment és negyvenezerrel többet keres nettóban, a diplomásokat meg az oktatás.

Juhász Péter (49)

Három évtizede dolgozik a gyermekvédelemben, tavaly Jószolgálat-díjat kapott a munkájáért. Dolgozott óvodában, a Tegyesz Átmeneti Otthonában, az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottságnál, szakmai vezetőként irányította a drogrehabilitációval foglalkozó Maugli Alapítványt. 2011 óta áll a Budapesti Javítóintézet élén. Szociális munkás, családvédelem, addiktológia, mediáció végzettségeket szerzett munka közben.

Fotók: Halmos Bence