Gyereksorsok https://gyereksorsok.hu ...egy újabb SOS Gyermekfalvak Blog honlapok honlap... Fri, 20 Apr 2018 12:49:36 +0000 hu hourly 1 Nemcsak az anya felelős – Csecsemőgyilkosság Békés megyében https://gyereksorsok.hu/csecsemogyilkossag-ketsopronyban/ Fri, 20 Apr 2018 12:00:42 +0000 https://gyereksorsok.hu/?p=3005 Pár napja egy halott újszülöttet találtak földmunka közben a Békés megyei Kétsopronyban. A kisfiút pár héttel korábban a közeli házban lakó nő szülte, majd az egészséges kisbabát maga ásta el. A 28 éves anyának ez már a hetedik gyermeke volt, azonban csak három gyermekét nevelhette maga, a többiek nevelőszülőnél éltek. A nő közmunkásként dolgozott, nevelőszüleivel […]

The post Nemcsak az anya felelős – Csecsemőgyilkosság Békés megyében appeared first on Gyereksorsok.

]]>
Pár napja egy halott újszülöttet találtak földmunka közben a Békés megyei Kétsopronyban. A kisfiút pár héttel korábban a közeli házban lakó nő szülte, majd az egészséges kisbabát maga ásta el. A 28 éves anyának ez már a hetedik gyermeke volt, azonban csak három gyermekét nevelhette maga, a többiek nevelőszülőnél éltek. A nő közmunkásként dolgozott, nevelőszüleivel élt egy házban, a családja, környezete nem tudott a terhességről. Az anya beismerte a bűncselekményt, és előzetes letartóztatásba került.

Így szólt a hír, amely bejárta a sajtót. Minden évben több csecsemőgyilkosság kavar nagy visszhangot, a ténylegesen megtörtént esetek száma ennek többszöröse lehet, sajtóbecslések szerint a látencia akár a 90 százalékot is elérheti, hiszen egy kis testet könnyű elrejteni. A kétsopronyi esetben is, ha kicsit mélyebbre ássa az anya a holttestet, nem derül fény a tettre. A közvélemény első reakciója a felháborodás és a gyilkos anya elítélése az ilyen esetekben. A felháborodás természetesen jogos, minden életért kár, de a csecsemőgyilkosságoknak vannak ismétlődő sajátosságai, amelyek ismeretében jobban meg lehet érteni ezeket az eseteket, és hatásosabban küzdeni ellenük.

Cseres Judit, a téma kutatója két évtized, a nyolcvanas-kilencvenes évek összes hazai csecsemőgyilkosságát kielemezte, s Eltékozolt újszülöttek című könyvében arra jutott, hogy ezekben az ügyekben a környezet is legalább olyan felelős a történtekért, mint a szülőanya. A nők általában titkolják a terhességüket (ahogy tette ezt a Békés megyei anyuka is, hízását pajzsmirigyproblémákra fogva, köténnyel takargatva), de a környezet is partner ebben a játékban, a férj, a szülők, a családtagok könnyen elfogadják a kismama hárítását. Ha lány az elkövető, akkor szüleitől tart, jellemző módon a családban „nem téma” a szexuális felvilágosítás. Az asszonyok a férjüktől félnek, aki hallani sem akar újabb gyerekről. A nem házas felnőtt nőknél pedig a gyerek apja nem partner a gyerekvállalásban. (A kétsopronyi anya egyedül élt, nem tudni, ki volt a gyerek apja. A felhergelt kommentelők az anya vérét kívánták, de elfeledkeztek arról a tényről, hogy apa is kellett a gyerekhez.) Meglepő módon az elkövetők nem a társadalom legelesettebbjei közé tartoznak, a többség kívülről szinte rendezett viszonyok közt él, van családja, lakása, tanul vagy dolgozik. Ahogy a Békés megyei kismama is közmunkásként dolgozott, a saját házában élt, és három gyerekét maga nevelte. Bár kívülről „minden rendben” a családdal, a valóságban a kapcsolatok kiüresedettek, a nők kiszolgáltatottak, nem mernek a terhesség okozta problémával a családtagjaikhoz fordulni, így a tagadásba vagy halogatásba menekülnek. Nem járnak terhesgondozásra, ahogy a hírben szereplő anya sem járt, pont azért, hogy a titok ne pattanjon ki, ugyanezért nem mernek abortuszhoz sem folyamodni. A magzat megöléséhez aztán az vezet, hogy a titkolózás túl jól sikerül, a környezet nem gyanakszik, s a szülés után nem látnak más megoldást, mint a gyermek megölését és eltüntetését.

A nyolcvanas évek óta csökkent az ilyen bűncselekmények száma (de a gyerekszüléseké is), és a pontos becslést nehezíti a magas látencia. Az újszülöttgyilkosságok megelőzésére számos intézményi válasz és több további ötlet született az elmúlt évtizedekben, de ezek közös hibája, hogy a kismamának kellene kezdeményeznie és segítséget kérnie, miközben ő erre abban az állapotban képtelen. Ilyen esetben segítséget adhat:

  • Babamentő inkubátorok. Kifejezetten a gyerekgyilkosságok ellen szereltek fel inkubátorokat harmincnál is több kórház előtt Magyarországon. A nőhöz legközelebb Békéscsabán volt ilyen. Az inkubátorba betett baba szüleit nem keresi a rendőrség, a gyermeket hat hét várakozási idő után örökbe lehet fogadni. Sok kritika is éri ezt a módszert, hisz nem tudni, ki tette be a dobozba a bébit, és vajon önként tette-e, a gyerek semmit nem tud meg az eredetéről, identitása sérül. Gyakorlati szempontból pedig problémás, hogy jut el a frissen szült anya egy nagyvárosig a síró újszülöttel, nehéz friss listát találni az inkubátorokról. (Egy 2015-ös felsorolás itt elérhető.) Minden évben 5-10 bébit helyeznek el a babaládákban, de nem tudjuk, rájuk milyen sors várt volna egyébként.
  • Nyílt örökbefogadás közvetítő szervezetek. Hét civil szervezet foglalkozik ma Magyarországon nyílt örökbefogadással, többüknek kimondott célja a gyilkosságok megelőzése. Ők a krízisterhes nőt titokban segítik, gondozzák, ha úgy dönt, támogatják abban, hogy hazavihesse a gyereket, vagy pedig keresnek örökbefogadó szülőket. Természetesen a Területi Gyermekvédelmi Szolgálathoz is lehet fordulni, ők titkos és nyílt örökbefogadásokat is közvetítenek. Sajnos ez a lehetőség még mindig nem eléggé ismert nemhogy a legkiszolgáltatottabb helyzetben lévő terhesek, de a széles publikum előtt sem. Évente 100-200 kisbaba kerül nyílt örökbefogadásra, ennél több krízisterhest gondoznak a civilek, de egy részük megtartja az újszülöttet.
  • Ötletként felmerül még az anonim szülés lehetősége, ezt Magyarországon nem vezették be, más országokban létezik. Ilyenkor a nő a személyi adatai megadása nélkül, kórházban szülhet, a gyerek örökbefogadókhoz kerül. Itt megint felmerül, hogy a nőnek kell kezdeményeznie, s hogy mennyire merhet megbízni a titkosságban, valamint a gyerek identitása itt is elveszik.
  • Természetesen a hivatalos terhesgondozáshoz is lehet fordulni. Magyarországon elvileg minden terhességről tud a védőnői rendszer, ám az anyának magának kell jelentkeznie, és pont ettől tartanak az anyák. A hírben szereplő többgyerekes anya vélhetően találkozott már a védőnői rendszerrel, s valamilyen okból mégsem mert hozzájuk fordulni.
  • Gyerekvédelem. A kétsopronyi anya három gyereke is nevelőszülőknél élt, maga is nevelőszülőkkel nőtt fel, tehát tisztában lehetett ezzel a megoldással, ám valamiért nem akarta. A sajtó szerint a hatodik gyereket már a kórházban elvették tőle, lehet, hogy azért ölte meg a gyereket, mert maga nem nevelhette volna, esetleg attól tartott, egy újabb szülés után a nála élő gyerekeit is kiemelik, de ez csak spekuláció. Mindez rámutat arra, mennyire fontos, hogy bánnak az ellátórendszerek a legkiszolgáltatottabb rétegekkel, van-e bizalmuk krízis esetén segítséget kérni.

Mindezek az eszközök akkor nyújtanak segítséget, ha már megfogant a magzat. Egyszerűbb lenne azonban a megelőzés. Jelenleg Magyarországon a fogamzásgátló eszközök a szegényebb rétegek számára szinte megfizethetetlenek, nem jár rájuk állami támogatás, holott ez lenne a megoldás arra, hogy ne is jöjjenek létre a nem kívánt terhességek. Társadalmi szinten pedig nagy szerepe lenne a szemléletformálásnak, felvilágosításnak, hogy mindenki legyen tisztában a szexualitás, a védekezés alapfogalmaival, illetve azzal, baj esetén hova lehet fordulni. Ha a faluból bárki észreveszi a terhes nő helyzetét, és tud neki segíteni, el lehetett volna kerülni a tragédiát.

Itt olvasható egy cikkünk arról, milyen lehetőségei vannak a terhes nőnek, ha nem tudja megtartani a gyereket.

The post Nemcsak az anya felelős – Csecsemőgyilkosság Békés megyében appeared first on Gyereksorsok.

]]>
„A gyermek nem lehet az utcán azért, mert a családja nehéz helyzetbe került” https://gyereksorsok.hu/gyerekjogi-kepviselo-herczeg-rita/ Mon, 16 Apr 2018 04:00:59 +0000 https://gyereksorsok.hu/?p=2986  Melyek a gyakori jogsértések a gyermekvédelemben? Mire elég kéthetente két óra a szülő és a gyerek között? Ki dönti el, együtt maradnak-e a testvérek? Dr. Herczeg Rita gyerekjogi képviselővel beszélgettünk a gyermekvédelembe való bekerülés, a kapcsolattartás és az örökbefogadás terén előforduló panaszokról. Mivel foglalkozik a gyerekjogi képviselő? Fő feladatunk a szakellátásban élő gyerekek védelme, ami […]

The post „A gyermek nem lehet az utcán azért, mert a családja nehéz helyzetbe került” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
 Melyek a gyakori jogsértések a gyermekvédelemben? Mire elég kéthetente két óra a szülő és a gyerek között? Ki dönti el, együtt maradnak-e a testvérek? Dr. Herczeg Rita gyerekjogi képviselővel beszélgettünk a gyermekvédelembe való bekerülés, a kapcsolattartás és az örökbefogadás terén előforduló panaszokról.

Mivel foglalkozik a gyerekjogi képviselő?

Fő feladatunk a szakellátásban élő gyerekek védelme, ami több szinten valósul meg. Fogadóórák, intézménylátogatások formájában illetve folyamatos részvételünkkel a gyermekek ügyében összehívott tervezési és elhelyezési tanácskozásokon. Emellett kapcsolatban vagyunk az alapellátással és a köznevelési intézményekkel is. Feladatunk a jogtudatosítás mind e gyermekek, mind a szakemberek irányába. A munkánk tíz éve alatt sokat változott, bővült a feladatkörünk, de a munkavégzés eszköztára is.

A fogadóórán várod, hogy jöjjenek a gyerekek panaszkodni?

Nem panaszkodni várom őket és nem egy irodában. Jellemzően egy-egy intézménylátogatás során végigjárjuk a lakásotthont, gyermekotthont, ahol beszélgetünk a gyerekekkel, vagy éppen játszunk, tanulunk, de volt már olyan is, hogy segítettünk a vacsora készítésében. Amennyiben a gyermekek négyszemközt szeretnének beszélni a jogvédővel, ennek szinte mindenhol biztosított a lehetősége, illetve maga a jogszabály is előírja ezt!

A felülvizsgálatokon is?

Igen.

Ez rengeteg munka, kisgyereknél félévente van felülvizsgálat.

De nincs mindegyiknél tárgyalás. A fővárosban a Tegyesz (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) tart tervezési értekezleteket, ezeken jelen tudunk lenni. Egyébként minden jogvédő eldönti, hogy amire értesítést kap a gyámhivataltól, azon részt vesz-e. Kivételt képez a speciális és a kettős szükségletű gyermekek ügye, ott kötelező a részvétel.

A gyermekvédelmi szakellátással (állami gondozással) kapcsolatban kik fordulnak hozzátok?

A szülőktől és a gyerekektől érkezett a legtöbb megkeresés, és a gyerekektől érkezők száma nőtt a legjobban, aminek örülünk. A gyerekvédelemben dolgozók pedig szakmai támogatónak tekintenek minket, tanácsot kérnek tőlünk. A szakellátáson kívül sok megkeresés érkezik még válás kapcsán szülőktől, a kapcsolattartás akadályozása miatt, ez ahhoz képest sok, hogy nekünk nem feladatunk a családban élő gyerekek védelme, nekik csak tájékoztatást tudunk adni.

Igyekszünk minél többet találkozni a rendszerben élő gyerekekkel a fogadóórákon és jogtudatosítással foglalkozó rendezvényeinken is. Három mesekönyvet (a képeken) is kiadtunk a gyerekjogokról, ezeket minden gyermekotthon és nevelőszülői hálózat megkapta. Van egy gyerekjogi roadshow-nk, melynek során minden megyében jártunk már. A rendezvényeken kötetlenebbül tudunk együtt lenni a gyerekkel. Sokszor itt jönnek rá a nevelők is, hogy ők rosszul csinálnak valamit.

Milyen típusú ügyekre gondolsz?

A zsebpénzfelhasználással, a kapcsolattartással és a bántalmazással összefüggő megkeresések a leggyakoribbak.

A zsebpénzzel mi a probléma?

A felhasználással összefüggésben sok megkeresés van. Egyben vagy részletekben adják ki. Egyben kell a jogszabály értelmében, de sok helyen – bár évek óta mondjuk, hogy csak a gyermek kérésére lehet részletekben – mégis részletekben adják ki. A nevelőszülőknél élő gyermekek néha panaszkodnak arra, hogy nem kapnak zsebpénzt vagy nem annyit, amennyit a jogszabály előír. Időnként előfordul, hogy a zsebpénzt büntetésnek, fegyelmezési eszköznek használják, vagy ha kárt okoz a gyerek, levonják belőle annak összegét, amit a jogszabály egyébként nem enged.

Bántalmazással kapcsolatban milyen ügyeket kaptok?

Előfordul a gyerekek egymás közötti bántalmazása, a nevelőktől a verbális bántalmazás, és néha fizikai is. De minden ilyen esetben, ami a tudomásunkra jut, megtesszük a megfelelő lépéseket, a gyermekek védelme a legfontosabb.

És a kapcsolattartással összefüggésben?

A kapcsolattartással összefüggésben van a legtöbb megkeresésünk az alapellátás irányából. A válás kapcsán nagyon sok gyermeknek kell megélni azt, hogy a gondozó szülő akadályozza a másik szülővel történő kapcsolattartást.

A szakellátás területén problémaként jelenik meg, hogy nem a határozatban foglaltaknak megfelelően történik meg a kapcsolattartás. Régen előfordult, hogy büntetésként nem engedték el a gyereket a szülőhöz, ez ma már csak nagyon ritkán esik meg.

Amit gyerekjogi képviselőként rendszeresen sérelmezünk, hogy nagyon minimális a kapcsolattartás mértéke, jellemzően kéthetente két óra, „mert ez a szokás”. A gyerekjogi képviselők egyik feladata, hogy a lehető legtöbb kapcsolattartást próbálják elérni a gyermekek ügyének rendezése során. A kapcsolattartás a hazagondozás támogatásának egyik legfontosabb eleme.

A gyereknek ugye joga van az eredeti kapcsolatai fenntartásához, ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a vér szerinti szülei kapnak két órát, de a távoli rokonok, barátok, osztálytársak nem?

A gyám annak ad engedélyt, akinek akar. A jogszabály alapján nem kell megszakadni a gyermek életében meglévő és az érdekében álló kapcsolatoknak. A gyakorlati megvalósulása már más kérdés, általánosítva nem lehet erről beszélni. Ha a gyermek számára a korábbi kapcsolat nem okoz veszélyt, akkor semmi nem tiltja ennek megvalósulását.

Ha a szülő komolyan szeretné tartani a kapcsolatot a gyerekkel, két óra nagyon kevés.

Ilyen szempontból jobb helyzetben vannak a gyermekotthonban élők, ott rugalmasabban tudják kezelni a látogatást. A nevelőszülői elhelyezés ebből a szempontból valóban nehézkesebb.

Vannak beidegződések a rendszerben, ezeken jó lenne változtatni. Mondjuk úgy, hogy nem megszokásból szabályozzák a kapcsolattartást, bár nem vitatom, hogy egy nevelőszülőnél, ahol él 4-5 különböző családból érkező gyermek, komoly logisztikai kihívás a kapcsolattartások megszervezése.

Ez a szülő-gyerek kapcsolat halála, ha kéthetente találkoznak egy hivatali helyiségben, ahova a nevelőszülő 50 kilométerről viszi a gyereket, és valami hivatalos személy még figyel is.

Kollégáimmal együtt igyekszünk megtenni mindent, hogy ez ne így legyen.

Ha a gyerek hazamehet hétvégére, csak azokkal találkozhat, akinek van kapcsolattartása?

Ha a gyámhivatal nem mondta ki, hogy az a személy veszélyezteti a gyereket, akkor nem lehet megtiltani. Ha hazamegy egy gyerek a hétvégére, nem tilos a szomszéddal beszélnie, vagy a barátaihoz átmennie.

A telefonos kapcsolattartást lehet korlátozni? Egy nyolcéves gyereknek már lehet mobilja.

Amíg nem volt ennyire széleskörű mobilhasználat, addig a telefonálást szabályozta a házirend, például napi tíz percben, sávosan, hogy mindenki hozzáférjen a vezetékes vonalhoz. Most a mobiltelefonos világban ezt nem lehet kontrollálni. Olyan szabály persze lehetséges, hogy este tízkor le kell adni a mobiltelefont. De ha a szülő veszélyeztette a gyereket, és a gyámhivatal eltiltotta a gyerektől, a gyerek pedig ezt nem látja be, akkor komoly gondot okozhat a telefonálás. Előfordult, hogy egy gyerek a gyermekotthonban semmit nem csinált, csak egy fülhallgatón egész nap az édesanyjával beszélt, aki pedig veszélyeztette őt korábban.

Beszéljünk a rendszerbe való bekerülésről! Ma nagyon változó, mikor emelnek ki egy gyereket a családjából, és nehéz kikerülni, ha már bent van.

A bemenetnél az elhelyezési tárgyaláson figyelemmel kísérjük, hogy az elhangzottak és a szakmai vélemény alapján mennyire indokolt a kiemelés. Ha nem tartjuk annak, észrevételezzük és jelezzük. Mi magunk is tájékozódunk arról a tanácskozás során, hogy nincs-e alkalmas nagyszülő vagy más rokon illetve ismerős, aki alkalmas lenne a gyermek nevelésére és azt vállalná is.

Ez nem automatikus?

Annak kéne lennie.

Ilyenkor nem áll fenn a veszély, hogy papíron neveli a nagyszülő, és közben továbbra is az anyánál van?

Az ilyen esetekhez kijár a gyermekjóléti szolgálat, sokszor védelembe veszik őket, odafigyelnek. Az nagy dilemma, ha egy háztartásban él a szülő és a nagyszülő, de ebbe nem szokott belemenni a gyámhivatal.

Tapasztaltok indokolatlan kiemeléseket?

Igen, vannak esetek, amikor a mi megítélésünk szerint indokolatlan a kiemelés, ezt a gyámhivatalnak jelezzük, észrevételeket teszünk, de a döntés a gyámhivatal az összes elhangzott vélemény tükrében.

Sokszor rossz lakásviszonyok, szegénység, hajléktalanság miatt is elveszik a gyereket.

A gyermek nem lehet az utcán azért, mert a családja nehéz helyzetbe került. Ilyenkor a legoptimálisabb megoldás lehet a családok átmeneti elhelyezése, az átmeneti ellátást biztosító férőhelyek használatával adott esetben a családok együtt maradhatnának.

Olyan ügyeid vannak, mikor ki kéne emelni a gyereket, de nem történik meg?

Igen.

Hogy látsz rá egy családban élő gyerekre?

Például részt veszek az esetmegbeszélésen. Ilyenkor teszek egy jelzést a gyámhivatalnak, hogy veszélyeztetve látom a gyereket a családjában. Sokszor konzultálnak velünk az iskola, vagy a gyermekjóléti szolgálat részéről.

A másik végéről is van tapasztalatod, mikor hazakerül a gyerek? Mert nagyon alacsony ennek az aránya, tartanak tőle a gyámhivatalok?

Nem nagyon van rálátásunk erre. Tény, hogy alacsony a hazagondozások száma. Ennek több oka is van. Adódhat a rendszerbeli működési problémákból is, például a ritka kapcsolattartásokból, vagy abból, ami az alapellátás dolga lenne, hogy a szülőt támogassa, alkalmassá tegye a gyermek fogadására, de ez maradéktalanul nem valósul meg.

A gyermekjóléti szolgálatoknál kevésbé jut idő a nevelésbe vett gyerekek szüleire. Enélkül pedig nem fog sikerülni, az ilyen élethelyzetben lévő szülők ritkán képesek önmaguktól talpra állni. Sok esetben pedig a szülők maguk „megkönnyebbülnek” attól, hogy a gyermek bekerül a szakellátásba, és ezért nem tesznek lépéseket a helyzet rendezése érdekében.

A vér szerinti szülők fordulnak hozzátok, akiknek a gyerekét nevelésbe vették?

Igen, főleg az elején, hogy nem volt indokolt – megítélésük szerint – a kiemelés. Olyankor is, ha az ideiglenes elhelyezés alatt a nagyszülő is szeretne kapcsolatot, amit elutasít a gyámhivatal, mert a törvény szerint neki a szülővel való kapcsolattartást kell szabályoznia. A mi álláspontunk, hogy nem is tiltja a jogszabály, ha a nagyszülővel jó a kapcsolat, a gyermek érdeke az, hogy találkozhasson vele. Elég nagy trauma a családból való kikerülés, minden stabil kapcsolat sokat számít ilyenkor a gyermekek életében.

Az ellátás miatt szoktak még panaszkodni a szülők, hogy nem megfelelő a gyerek ruházata, nem tudnak beszélni a gyámmal, elhúzódnak az eljárások.

Mibe tud beleszólni a szülő, ha a gyereke szakellátásban van?

Vannak olyan témakörök, amikben a gyermekvédelmi gyámnak kötelező egyeztetnie a szülővel. Ilyen például az iskolaválasztás.

Kérheti, hogy másik nevelőszülőhöz kerüljön?

Kérheti, elő is fordul.

Ha nagyon messze helyezték el a gyereket, kérheti, hogy közelebb tegyék?

Attól függ, mi volt az oka, hogy ilyen távol helyezték el a gyermeket. Sajnos, néha csak nagyon távol van a gyermeknek gondozási hely, vagy a testvérek együtt tartása miatt csak távolabbi helyen van elegendő férőhely. Nagyon jó lenne, ha a gyermekek minél kevesebb változás mellett kerülnének ki a családból. Ehhez több nevelőszülőre lenne szükség. Egyenletesebb eloszlásban, mint ahogy jelenleg van.

Ha a vér szerinti szülő Nyíregyházáról elköltözik Kőszegre, akkor áthelyezik a gyereket is, hogy közel legyen hozzá?

Magától nem fog történni semmi. Ha kéri, akkor is kérdés, hogy a gyerek érdeke-e követni ezt a mozgást, mert mi van, ha két hónap múlva tovább költözik Gyulára. Ezeket figyelni kell, van-e rendszeres munkája, lakhatása.  Sokszor a gyám nem is tud a költözésekről. Van példa rá, hogy ilyenkor megtörténik a gondozásihely-váltás, de arra is, hogy a gyerek nem szeretne menni. A gyermek véleménye nagyon fontos ezekben az ügyekben is.

Ami még visszatérő téma a sajtóban: nem megfelelően képzett a személyzet, kevesen vannak, folyton cserélődnek.

A törvény előírja, milyen szakemberek kellenek. Jellemzően szükség van pszichológusra, fejlesztőpedagógusra, gyerekpszichiáterre, itt nagy a fluktuáció. A speciális gyermekotthonokban nagyon rossz szellemi állapotú gyerekek vannak, ott különösen fontos lenne  a megfelelő végzettségű szakember.

Jellemző, hogy a gyerekek egyre jogtudatosabbak?

Igen. A kérdéseikből látszik, hogy egyre jobban értik, mi a problémájuk és mit szeretnének megtudni. De arról az oldalról közelítik meg, hogy nekik mi jár, de hogy a másik gyereknek is ugyanolyan jogai vannak, azt már nehezen látják be. A rendezvényeinken igyekszünk ilyen szempontból is közelíteni hozzájuk. Gyakran megkapjuk, hogy csak a gyerekek jogairól beszélünk, a kötelességeikről pedig nem. Igyekszünk ezzel is foglalkozni. A teljes körű ellátással nagyon tisztában vannak, de azért is, mert vannak ilyen kiadványaink, amiket megkapnak a gyermekotthonok. De abban, hogy 14 éves kor fölött neki is meg kéne kapnia a határozatot, vagy hogy ő is benyújthat fellebbezést, még van mit fejlődni, bár ezt is egyre többen tudják, és egymásnak is elmondják.

Örökbefogadási ügyeket is kaptok?

Az örökbefogadási ügyek a megkeresések 1-2 százalékát teszik ki, a jelzett ügyeknél jellemzően az eljárási határidők elhúzódása a probléma az örökbefogadhatóvá nyilvánításnál. Ha fogadóórára kimegyünk egy intézménybe, átnézzük az iratanyagot és ott észleljük, vagy jelzést kapunk egy gyermekotthon vezetőjétől vagy egyre többször a nevelőszülőtől, ami nagyon jó fejlemény. A gyerekjogi képviselő is kezdeményezheti az örökbefogadhatóvá nyilvánítás megindítását.

Mit jelent az elhúzódás?

Ha 4-5 hónapig húzódik, onnan mérve, amikor kezdeményezték az örökbefogadhatóvá nyilvánítást. Eltelik 4-5 hónap az eljárás kezdeményezésétől, akkor kapunk jelzést erről.

Addig miért húzódott el az ügy?

Az elhúzódott ügyek eljárási hibák miatt fordulhatnak elő például, amelyek a korábban eljáró járási gyámhivataloknál merültek fel, hiszen elég magas ügyszámmal dolgoznak. Ami jellemző volt: a gyámhivatal nem hívta fel a szülő figyelmét, hogy mi a kapcsolattartás elmulasztásának a következménye, és visszaküldték az ügyeket. Ilyenkor újrakezdődött a fél év, amíg ha nem látogatja a szülő a gyereket, örökbefogadhatóvá nyilvánítják. Az egyik ügyben, két testvér egy gondozási helyen élt, és az egyiket örökbefogadhatóvá nyilvánították, a másikat pedig nem. És az egyiknél megtörtént a figyelmeztetés, a másiknál nem. Megfellebbeztem a döntést és végül mindkét gyerek örökbefogadható lett.

Hogy tudsz hatni a gyámhivatalra?

Érvelek, hogy miért nem jogszerű az eljárás, hogy mi a gyerek érdeke.

Ők ebben miért bizonytalanok?

Nagyon erős beavatkozás egy család életébe, hogy a szülő-gyerek kapcsolatot megszakítjuk, ettől tartanak.

Ez jellemző ok?

Azokban az ügyekben, amelyek hozzánk eljutnak, igen. De már születtek olyan bírósági lépések, amelyek mintát adnak, hogy merjenek lépni a hivatalok, például, ha a szülő eltűnik, és nem hagyja meg a lakcímét.

A nevelőszülők honnan tudnak rólatok?

A képzésükön részt vehetünk, jogszabály is előríja, hogy tudniuk kell a gyerekjogi képviselőkről. Sokszor szervezünk nevelőszülőknek fórumokat, ahol bemutatkozunk. De nekünk nem a nevelőszülő a lényeg, hanem a náluk élő gyerek, neki kell tudnia rólunk.

Örökbefogadással kapcsolatosan milyen ügyekben keresnek még?

Azokban az ügyekben, ahol valami elakadás történik. Jellemzően az eljárás meg nem indulása, vagy elhúzódása, vagy a testvérkapcsolatok figyelmen kívül hagyása éppen, de sok kérdés érkezik az eljárás menetével kapcsolatosan is.

A testvérek együtt tartása örökbefogadásnál csak ajánlás?

A gyerekvédelmi törvény annyit mond ki, hogy együtt kell őket elhelyezni gondozási helyen, de azt nem, hogy csak együttesen fogadhatóak a testvérek örökbe. Vannak azonban olyan rendelkezések, melyekből levezethető ennek előtérbe helyezése az örökbefogadások kapcsán megítélésem szerint.

A testvérek közös örökbeadása egyfelől nagyon szép dolog, másfelől a hazai örökbefogadás egyik nagy kerékkötője. Nincs olyan ember, aki képes egyszerre 4-5 testvérrel megbirkózni. Pláne, hogy ezek a gyerekek sokszor külön helyen nőnek fel, mert a nevelőszülőnél sem férnek el ennyien.

Azokról az ügyekről tudok beszélni, amelyekkel hozzánk fordultak. Nagyon végig kell gondolni, mi a gyerekek érdeke, és a konkrét esetben dönteni. Ha itthon nem megy a testvérek együttes örökbefogadása, akkor legalább külföldön esélyt kell nekik adni, főleg, ha már 4-5 évesek és pontosan tudják, hogy ők testvérek. Nemzetközi örökbefogadásban azért még esélyes, hogy egy hármas testvérpárt örökbe fogadjanak. Minden ügyben alaposan végig kell gondolni, hogy mi a gyermekek érdeke, általános válasz nem adható erre.

Ki dönti el, hogy a testvéreket együtt tartják-e?

Ennek a folyamata a szakszolgálatnál zajlik. Nálam sokkal hitelesebben tudnak erről a kérdésről nyilatkozni, hiszen az örökbefogadók kiválasztása, a testvérek együttes vagy éppen külön elhelyezése nagyon alapos vizsgálatot, mérlegelést igényel. Ennek folyamatáról ők tudnak igazán beszámolni.

Milyen ügyek vannak még?

Volt egy időszak, mikor sok megkeresést kaptunk nevelőszülőktől, akik szerették volna a náluk nevelkedő gyereket örökbe fogadni, de a 45 év korkülönbséget már pár túl hónappal túllépték. Ebben nagyon egyértelmű álláspontot képviselünk, a jogszabály meghatározza, hogy 45 év lehet a korkülönbség, és nincs méltányosság. A gyerek érdeke pedig, hogy végleges családba kerüljön. Ha ilyenkor a nevelőszülő megindítja a maga eljárását a gyámhivatalban, kérvényeket ad be a minisztériumba meg az ombudsmanhoz, ezzel elnyújtja a gyerek családba kerülését. Szerencsére ebben az ügyben már az alapvető jogok biztosa is ismertette álláspontját. (2017-es jelentésében az ombudsman megállapította, hogy nem okoz alapjogi visszásságot, hogy az örökbefogadó legfeljebb 45 évvel lehet idősebb a gyereknél, és az sem, hogy a nevelőszülő nem élvez előnyt a nála élő gyerek örökbefogadásánál.)

Érthető, hogy ha valaki a születésétől nevel egy gyereket, ragaszkodik hozzá, és a gyereknek is ez a legjobb.

Nehéz kérdés ez. A gyermek oldaláról, a nevelőszülő oldaláról, a leendő örökbefogadók oldaláról nézve más-más válasz adható. De azért, az rossz irány lenne, ha jellemzővé válna, hogy a gyereket a nevelőszülő fogadja örökbe, mert akkor az örökbefogadóvá válásnak az az útja, hogy nevelőszülő lesz? Sok problémát generálhatna ez a helyzet.

Nagyon szép a nevelőszülőktől, hogy ők fordulnak hozzátok, de sok esetben a nevelőszülő nem támogatja ennyire az örökbeadást, mert szereti a gyereket, a gyámhivatal meg túl van terhelve… Senki nem érdekelt a rendszerben, hogy a gyereket örökbe fogadják. Ebben a leendő örökbefogadó érdekelt, de ő nincs ott.

Senki nem érdekelt a rendszerben? Azért ez nagyon erős kijelentés, ezért vissza is utasítom! Miért ne lenne? A cél az, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek minél nagyobb számban szerető családhoz kerülhessenek. A gyermekvédelmi gyámi rendszer kiépítése is tekinthető ennek az egyik garanciájaként. Megjelenésükkel nőtt az örökbefogadhatóvá nyilvánítások száma, figyelik a kapcsolattartások alakulását, és ha szükséges, megindítják az eljárásokat, ahogy a gyerekjogi képviselők is. Sok az elhivatott ember a rendszerben, akik a gyerek érdekében végzik a feladatukat.

Nyílt örökbefogadással kapcsolatban fordulnak hozzátok?

Olyan volt, hogy tájékoztatást kértek, ha például egy tanár örökbe szeretné fogadni az egyik terhes növendéke gyerekét. Az ilyen ügyeket a Tegyeszhez irányítjuk. Ebben nem vagyunk kompetensek.

Sok nehéz ügyről beszélgettünk. Mit tartasz sikernek a munkádban?

Ebben a munkában át kell értékelni a siker fogalmát. Tizenegy hónap alatt elértem a testvérpár örökbefogadását, de ha úgy nézzük, 18 levelet írtam, és ennek nem ez a menete, elment egy csomó idő a gyerekek életéből, az idősebb már tízéves volt, de sikerült örökbefogadó családba kerülnie. Ez siker, meg még pár ilyen végigvitt örökbefogadási történet. Vagy ha egy elhelyezési tárgyaláson sikerül elérni, hogy ne havi kétszer találkozhasson a szülő és a gyerek. Ha így nézzük, vannak sikerek. A sima történetek viszont nem is kerülnek el hozzánk.

Az IJSZ

Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (IJSZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumához tartozik, beteg-, gyerek- és ellátottjogi kérdésekkel foglalkozik. A gyerekjogokra országszerte 23 képviselő ügyel jelenleg, területi rendszerben. http://www.ijsz.hu/
 

The post „A gyermek nem lehet az utcán azért, mert a családja nehéz helyzetbe került” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
 „Én vagyok a tiszteletbeli drogos anyuka” https://gyereksorsok.hu/jozan-babak-drogos-anyak/ Mon, 09 Apr 2018 04:00:53 +0000 https://gyereksorsok.hu/?p=2994 Addiktológiai problémával élő kismamáknak és gyermekeiknek segít a Józan Babák Klub. A párhuzamos beszélgetésben Oberth József segítő arról beszél, milyen hiányokat pótol a civil szervezet a szerhasználó anyák ellátásában, Gizella pedig elmeséli, alkoholfüggő kétgyerekes anyaként hogyan került a padlóra és hogyan állt fel onnan. A szervezet kertvárosi házában találkoztunk, ahol hat anyuka él gyermekeivel, köztük […]

The post  „Én vagyok a tiszteletbeli drogos anyuka” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
Addiktológiai problémával élő kismamáknak és gyermekeiknek segít a Józan Babák Klub. A párhuzamos beszélgetésben Oberth József segítő arról beszél, milyen hiányokat pótol a civil szervezet a szerhasználó anyák ellátásában, Gizella pedig elmeséli, alkoholfüggő kétgyerekes anyaként hogyan került a padlóra és hogyan állt fel onnan. A szervezet kertvárosi házában találkoztunk, ahol hat anyuka él gyermekeivel, köztük Gizella is.

Hogy kerültetek kapcsolatba?

Gizella: 24 évesen jöttem rá, hogy alkoholista vagyok, megnéztem a 28 nap című filmet és magamra ismertem. A filmben elhangzik, hogy kérj segítséget, mindegy, kitől. Akkor felhívtam apámat, elvitt egy rehabra. Akkor annyit tudtam felfogni, hogy nem szabad inni, de nem tudtam vele mit kezdeni, kerestem segítséget, de nem jött össze. A kísérletezés megmaradt, hogy azért egy sört csak meg tudok inni…

A száraz alkoholizmust helyettesítettem egy kapcsolattal, a társfüggésem elfedte, hogy nem szert használok. Elvesztettem magam. A társam is szerhasználó volt, lett két gyerekünk, felköltöztünk Pestre, meguntam, különmentünk, ő elment rehabra, visszaesett, megint rehabra ment. Elegem lett, nagyon nehéz volt egy szerhasználóval élni. 2010-re eltávolodtunk egymástól. Ment a csikágó, az élettársam ki-be mászkált a rehabról, sokszor volt kinn a rendőrség, bántott engem, a munkahelyem sem szerette, ott is zaklatott. Kést fogott a rendőrre, kést tartott a nyakamhoz, amit láttak a gyerekek, szerencsére a bébiszitterem ott volt és leállította. Ez minden második nap várható volt.

Kiraktak az összes munkahelyemről, ki szereti azt hallgatni, hogy megint itt az exem és balhézik, hívni kell a rendőrt. Elkezdtem segítséget kérni a gyerekjólétitől, kerestem bentlakásos bölcsődét, óvodát a gyerekeknek, pár hétre-hónapra, amíg én helyreállnék, mert nem vagyok jól, és aztán megint alkalmas leszek gyereket nevelni. Fél évig jártam be a gyerekjólétibe, de semmit nem találtam, már az összes szomszédom bentlakásos ovit keresett, közben nézték, hogy épülök le, fogták a fejüket. Nem kaptam segítséget. Erre támadt a hatalmas ötletem, hogy beviszem a gyerekeket intézetbe. A gyerekjóléti nem volt erre hajlandó. Erre volt egy megmozdulásom, hogy úgy tudom, ha gyógyszerre iszik valaki, az elég csúnya, ezt kipróbáltam, ilyen állapotban bementem a gyerekjólétibe, akkor végre bevették a fiaimat az intézetbe.

A csikágót józanul csináltam végig, de mikor bevittem a gyerekeket, annak a tudata, hogy intézetben vannak, indította el az ivást újra. Elmentem az intézményig, előtte volt egy kisbolt, azt mondtam, ezt nem bírom, valamit iszom, és úgy tudtam csak bemenni látogatóba. Átmenetinek szántam az elhelyezésüket, de a betegségem nem így gondolta, onnantól elkezdtem megint inni.

Oberth József: Gizellával úgy találkoztunk, hogy kaptunk egy utcai szociális munkástól egy jelzést a szomszédos kerületből, amire a mi segítő munkatársaink átmentek a lakásukhoz.  Akkor kerültek a gyermekei otthonba, vagyis a család válságos helyzetben volt.

Gizella eljött az ügyfélszolgálatra, nem túl jó állapotban, dobozos sörrel a kezében érkezett, amit először a bejáraton kívül le kellett tennie, majd ismét bent ’részegen’ lediktálta, hogy mit fog csinálni a következő öt évben: „én most elmegyek, józan leszek, rehabra megyek, felépülök, a gyerekekért visszamegyek a gyerekvédelembe, és amikor már elég jól vagyok, megint a gyerekeim anyja leszek, és őket fogom nevelni”. Szerintem egyikünk sem tudja, mit fog öt év múlva csinálni, az emberek nem szoktak ilyen pontossággal tervezni. Ehhez képest Gizella mindent megvalósított, és pont így zajlott le az ötéves periódus.

Ez egy alacsonyküszöbű szolgáltatás, nem kell absztinensnek lenni, mindenki jön olyan állapotban, ahogy tud. Elemi, hétköznapi dolgokkal kezdünk, vásárlási utalványt adunk, ha bejön, és utána abból eszik. Van nőgyógyász, jogász, pszichológus és mindenféle szakmákból emberek. A kettő között vannak a segítők, például az önsegítő csoportból elszármazott emberek is, akik sokkal könnyebben tudnak kommunikálni egy függővel, mint a legtöbb szakember. Ők amolyan hivatásos barátnők, akik értik, hogy a másiknak mi a problémája. Gizella ügye leginkább jogászt igényelt, a problémás kapcsolat egy többéves válóperbe torkollt, amiben mi képviseltük őt. Mára a per lezárult, Gizella visszakapta a fiait, övé a szülői felügyeleti jog. Fél éve készült el ez a kertvárosi ház, ahol támogatott lakhatást nyújtunk az érintetteknek, hat anya fér el a gyermekeivel. Gizella is ideköltözött, mert itt van kert, a szinte lakhatatlan, pici lakásához képest sokkal jobb, ha itt kint szaladgálnak a gyerekek a kertben, dolgozik, és önkéntesként segíti a munkánkat. Ez egy sokéves folyamat, és még előfordulhat, hogy Gizella elmegy egyetemre. Ezt egyedül nehezen csinálja végig az ember, és még a tanulás is sokkal jobb úgy, ha az embert biztatják és mások is azt csinálják körülötte. Ezzel szemben az anyaotthonokban 1-2-3 évig lehet lakni. A rendszer legnagyobb baja, hogy nem életszerű, ezzel a saját eredményeit is tönkreteszi.

Ha valaki leszokott, attól még érintik a problémák?

Oberth József: Próbálkoznak, azért nem megy egyik pillanatról a másikra a leállás. Az alkoholisták is azt mondják, hogy ők alkoholisták, hiába éppen nem isznak, ez egy betegség. Ha valaki tíz éve intravénás használó, sikerül bevinni egy kórházba és leáll, akkor is azt fogják gondolni róla, hogy ő egy drogos, nem azt, hogy egy józan életű ember. A leszokás nem az emberek szándékain múlik, a kilátástalanságon sokkal inkább. Ilyenkor elhatározzák, hogy megpróbálok mindent jól csinálni, józan leszek, gyereket szülök, fel is nevelem. De ha nincs hova menni… Próbáljuk megszervezni, hogy a kórházból legyen hova kimenni. De nincs ehhez intézményrendszer, teljesen eseti megoldások születnek, telefonálgatunk, lényegében szívességeket kérünk.

Hol laktak a nők a gyerek előtt?

Oberth József: Akivel mi találkozunk, azok utcán, hajléktalanszállón, a stricijüknél, vagy olyan családnál, ami kevéssé alkalmas arra, hogy ott gyereket neveljenek. De hol fog lakni a gyerekkel? Egy józan ember, ha nincs lakása, egyedülálló nő és 25 évesen gyereket szül? Hol fog lakni? Kivesz egy albérletet? Miből? Nálunk a házban hat férőhely van, hat felnőttnek és a gyerekeiknek. A fenti szobában elfér két ágy, két kis rácsoságy, pár szekrény. Ennyi elég ahhoz, hogy a gyerek ne nevelőszülőhöz kerüljön. Ez támogatott lakhatás, nincs időbeli korlát, ha nem csinálnak valami egetrengető marhaságot, bármeddig maradnak. Nem reális, hogy 1-2 év alatt összeszedi magát az anya, szerez lakást, miközben azon izgul, hogy elveszik a gyereket.

Mit okoz a magzatban, ha az anya drogozik?

Oberth József: Ez attól függ, mit használ, mennyit, hogyan, és azonos szerek sem egyformán hatnak. Azért vannak bajban az orvosok is, mert sokszor a használó sem tudja, mit használt. Az itteniek közül nincs olyan, akinek károsodott a gyereke, mert ők bekerültek az ellátásokba. Két éve történt a törökszentmiklósi ügy, mikor két terhes nő drogfogyasztás miatt kórházba került, először úgy adta le a sajtó, hogy meghaltak az újszülöttek, aztán kiderült, hogy mégsem. Ment az értelmetlen gyalázkodás a médiában. Mi még intravénás szerhasználóknál is kétszáznál több terhességet követtünk, és nem halt meg senki, fejlődési rendellenességekkel sem születtek a gyerekek, akkor nem azt kéne elmondani a tévében, hogy az ilyen anya nem érdemel gyereket. A problémák a gondozatlan terhességeknél történnek, ellátásba kell juttatni az embereket. A magzati alkoholszindróma egyébként sokkal nagyobb probléma, és gyakoribb is.

Mindenki maga akarja felnevelni a gyereket?

Oberth József: Egy-két kivétellel, igen. És a kivétel sem a gyerek elutasításáról szól, hanem néhányan kilátástalannak ítélik a helyzetüket. Például valaki a terhesség alatt igyekszik nem használni drogot, de tartósan ezt reménytelennek véli. Ezt általában reálisan látják. De a gyerekről mindenki gondoskodni akar, a gyerekre mindenki vigyáz, aztán hogy maga neveli, örökbe adja vagy nevelőszülőhöz kerül, az eldől.

Gizella: Nem mindenki a „szakadt hajléktalanságból jövő unintelligens” a függők között, akikkel együtt lakom. Ha épp az utcán, vagy szállón is éltek a terhesség előtt, az egy átmeneti stádium volt az életükben, amiben a megoldást keresték, előtte a párjukkal vagy az anyjuknál laktak. De van olyan is, aki az ősi szakmát űzte, majd a gyerek hatására szeretett volna javítani a helyzetén, igyekszik is, és nagyon szép eredményeket ér el, dolgozik, albérletben lakik, ő neveli a gyerekét.

Oberth József: A szenvedélybetegség minden társadalmi rétegben előfordul, de a gazdag család alkoholfüggő kismamája nem fog hozzánk kerülni, mert kifizetik a magánpraxist és felvesznek bébiszittert. A segíteni szándékozó rendszer tagjai általában úgy ítélik meg, hogy a megjelenő emberek nem alkalmasak arra, hogy szülők legyenek, és mivel ez ismert probléma, az érintettek igyekeznek elkerülni az ellátórendszert. Nem azért, mert nem akarnak jót a gyereknek, hanem mert félnek, hogy elveszik tőlük a saját gyermekeiket. Párszor mindenki össze tudja szedni magát, a legelvetemültebb intravénás szerhasználó is, és a védőnővel úgy fog beszélni, hogy semmi nem derül ki a problémáiról. Emberek profin eljátsszák és végigviszik a terhességet úgy, hogy senki nem veszi észre az addiktív szokásaikat. Így tehát részt vettek ellátásban, de mégsem, mert a kritikus problémákról nem volt szó. Ez teljesen érthető a részükről, mert reális félelem, hogy elveszik a gyerekeket. Olyasvalakinek viszont szívesen beszélnek, aki nem fogja felnyomni őket. Én sajátos eset vagyok, mert csajokkal együtt alapítottuk a szervezetet, én, ugye, férfi lévén, nem szültem, de én vagyok a tiszteletbeli drogos anyuka.

Közösen találjuk ki az ügyfelekkel az ellátás menetét, mert ki mással is kellene, mint velük. Nem arról beszélünk, hogy ellátlak téged nagyon profi módon, majd elveszem a gyerekedet, hanem arról, hogyan partnerek leszünk a közös cél elérésében.

Nagyon sok konfliktusunk van a gyámhivatallal. Akik a gyerek sorsáról tárgyalnak, az addiktológiai, pszichiátriai kórképek megítélésénél nem felkészültek. Legtöbben nincsenek kiképezve erre, nincs szakértői háttér, a rendszer szereplői vakon hoznak döntéseket, és általában a kockázatminimalizálásra törekszenek. Az egyik folyó ügyünkben a gyermekvédelmi gyám azért nem javasolta, hogy az anyuka nevelhesse a saját gyerekét, mert a csecsemőotthonban az anyuka egyszer káromkodott, miközben kezében volt a csecsemő.

Ha nem sikerül a leszokás, egy drogfüggő anyuka alkalmas a gyerek ellátására?

Oberth József: Körülbelül annyira, mint aki egész nap nézi a tévét vagy netezik. Az a kérdés, hogy ellátja-e közben a gyereket. A magyar társadalom 80 százaléka nem absztinens, ha ez lenne a kritérium, akkor 20 százalék nevelhetne gyereket. Ha az, hogy káromkodik-e a szülő a gyereke jelenlétében, akkor valószínűleg még rosszabb lenne az arány. Egyedi eseteket kell eldönteni.

Gizella: Az alapítvány ad egy csomó segítséget, fejlesztőpedagógusok, gyógypedagógusok foglalkoznak a gyerekekkel. Épp itt él egy kisbaba, mindent tud, amit egy babának kell, az anya most megy el dolgozni, van egy párja, lehet, hogy vele költözik össze. Van egy stabil hely, ahonnan el lehet indulni.

Oberth József: Nekem nem az a célom, hogy az anya innen kimenjen. Az lehet egy cél, hogy a gyereket felnevelje és következő húsz évben itt lakjon. Nem lehet szabványokat emberekre ráhúzni. Nem mindenkinek elég egy-két év, hogy rendbe szedje az életét. Reális az, hogy szülés után egy egyedülálló nő ennyi idő alatt rendbe teszi az életét? Mit várjunk, vegyen egy lakást? Eleve nem egészséges, rosszabb helyzetből startoló emberektől várjuk, hogy oldjanak meg olyan helyzeteket, amire Magyarországon legfeljebb a társadalom egy szűk rétege képes. Három itt lakó anyának van egy évnél fiatalabb csecsemője, ha el kéne őket küldenem, semmi esélyük nem lenne, hogy együtt maradjanak, sőt, el sem vihetnék, az anyák hajléktalanszállókra, a gyerekek csecsemőotthonba vagy nevelőszülőkhöz kerülnének.

Miért fordulnak a Józan Babákhoz a nők?

Gizella: Én azért jöttem be a programba, mert belefásultam az eredménytelenségbe. Régebben nem akartam eladni a házamat, de végül mégis el kellett adni, mert nem kaptam érdemi segítséget. Azt kaptam helyette a környezetemtől, hogy ’házat nem adunk el’. De akkor miből élünk? Erre nem kaptam választ. Most van időm dolgozni az egzisztenciám megalapozásán is, alacsonyak a költségeim, segítenek tanulni, aminek révén majd jobb munkához és jövedelemhez juthatok.

Oberth József: Van, aki azért jár ide, mert kell neki egy csoport, társaság, vagy egy-egy ügy elintézésében kér segítséget. Van színházcsoportunk, ahol szintén sok emberrel lehet találkozni. Fontos, hogy ne legyenek izolálva az emberek, legyen közösség, és ehhez a normál mindennapokat kell így szervezni. A józsefvárosi Kálvária téren vannak közterületi szolgáltatások, ott van egy játszótér, egy fedett épülettel, ez egy laza családias helyszín, de rengeteg ügy jön be, a személyzetnek elmesélnek emberek problémákat, amivel továbbküldik őket az ügyfélszolgálatra. Most érkezett egy metadonos (heroin helyettesítő szer) anyuka, aki a terhesség felénél tart, van ellátása, de úgy látják, jó lenne, ha találkozna sorstársakkal, olyanokat nem ismer még, akik gyereket nevelnek, most ebbe kéne beletanulni. Van egyetemista klubunk, ahol az érdeklődő hallgatókkal találkozunk, vagy éppen egy kurzust állítunk össze szociális munkás hallgatók számára, mert a képzési rendszerből is hiányzik a téma. Van egy krízistelefonszámunk, ami az egész országból fogad bejelentéseket, sőt külföldről is, jellemzően azokról a területekről, ahol prostitúcióban érintett magyar nők tartózkodnak. Persze, ha olyan településen él az illető, ahol nincs semmilyen szolgáltatás, akkor Pestre kell jönnie.

Hány ügyféllel foglalkoztok?

Oberth József: Ha a családtagokat is számoljuk, évente több száz ember jelenik meg körülöttünk.

És ha bejelentkezik még száz ember?

Oberth József: Akkor ellátjuk, így sem alszunk. A munkának vannak fizikai határai, amiket rég átléptünk.

Hogy bírod?

Oberth József: Az igazgatási rendszerekkel való gyakori találkozás veszélyeztető, de az ügyfelekkel nincsenek problémáim.

Mi a sikerélmény ebben a munkában?

Oberth József: Ez egy borzasztó nagy csapda a segítő pályáknál. Ezt tanítják is, hogy a saját ambícióit mindenki különböztesse meg attól, hogy a másik ember mit csinál, az az ő dolga. Olyan nincs, hogy én elmondom, az a cél, hogy mosolygós anyukák az aranyosan gőgicsélő babákkal a játszótéren napsütésben homokozzanak, és ha azt elértem, az a siker. Ez az én ambícióm, nem az ő életükről szól. Egyes emberek jönnek be, mindenkinek saját története van, és hogy mit szeretne, azt el tudja mondani, a kapcsolatunk pedig ebből az egyedi történetből indul ki. Az egy siker, hogy onnantól, hogy Gizella épp beviszi az intézetbe a gyerekeit saját maga elől, eljut odáig, hogy van egy rendezett élete, diplomája, normális kilátásai, teljesült a saját terve.

Gizella, neked nehéz volt visszakapni a gyerekeket?

Gizella: Nekem nagyon jó volt a gyámhivatali ügyintézőm. Nézegetett egy fél évig, aztán mondta, hogy ha ezt szeretném, adjam be a kérvényt, és el is mondta, hogy mi a folyamat. Bekerül egy gyerek, közben jár anyuka a láthatásra, reggel-este lehet menni a csecsemőotthonba, lakásotthonban megvannak a napok, amikor lehet látogatni bizonyos időben. Közben voltak visszaeséseim. Ez egy hároméves folyamat, amin ha valaki végigmegy, már nincs mit kitalálni. Egy évig figyelték, hogy látogatom a gyereket, én hogy épülök, aztán a környezetet is. Aztán már kihozhattam a fiúkat, aztán már hétvégére, szünidőre is, azt is figyelték. Egy évbe telt, míg elmentem rehabra. A csecsemőotthon borzalmas volt, ott nem akartam őket magukra hagyni, a személyzet próbált is elijeszteni, jó bunkók voltak, de nem sikerült, reggel-este mentem látogatni. Pedig akkor még nem voltam jól, csak kitartó voltam. Aztán kaptunk lehetőséget, hogy átkerülhettek lakásotthonba, ahol tíz különböző korú gyerek nevelkedik, ráadásul Budaörsön, elég jó környéken, külső óvodába mentek. Itt már jó helyen voltak, én bementem rehabra, utána kerültek át, mikor a kicsi betöltötte a hármat. Mikor hazakerültek, a nagy az iskolát kezdte. Végül négy évet voltak benn, a negyedik évben azt mondta a gyámügyesnőm, hogy most már vigye haza. Három év után is megkaphattam volna őket, de én nem éreztem, hogy egyedül elboldogulok velük. Ha beteg lesz a gyerekem, akkor ki megy dolgozni? Kettő van és egymásután szoktak megbetegedni, engem meg ilyenkor kirúgnak.

Beszéltek róla, milyen volt  a gyerekotthonban?

Gizella: A mai napig beszélünk. A csecsemőotthon brutál volt, egy szoba méretű területen ettek, aludtak, fürödtek, és egy ennél kisebb helységben játszottak. A nagyobbik sokkot kapott, mikor bekerült. A nagyban egyre nőtt a ragaszkodás az intézetben, mindenáron haza akart kerülni és sose akart elkerülni a szüleitől. A kicsi meg nagyon korán került be, neki szinte természetes volt, hogy ott laknak, és anya meg a nagyszülők mindig jönnek. Mindkettő ADHD-s. Az első iskolából el kellett jönnünk, most egy olyan speciális iskolába járnak, ahova sok jómódú gyerek is, könnyített tantervvel, de ugyanazt tanulják, mint máshol. Most megyünk a szakértői bizottság elé, hogy megkaphassák a megfelelő ellátásokat. Gyógypedagógus foglalkozik velük, a nevtan igért nekünk sok mindent, én elég sokat nyomulok. Nagyon jó pszichológusokat kapunk, eleve úgy mentem be, hogy függők vagyunk, a két gyerekünk állami intézményben nőtt fel négy évig. Jól megvagyunk hárman a gyerekekkel, dolgozom, és nemsokára jelentkezem az egyetemre.

Alkalmi szerhasználók is fordulnak hozzátok?

Oberth József: Sőt, küldenek olyanokat is, akik alkalmilag se drogoznak. Csak bemegy a gyerekjólétihez egy fiatal nő, kidobták az albérletéből és ide küldik. Ennél nem kell több, sajnos, ahhoz, hogy ügyfél legyen belőle. Ezzel elvileg nem mi foglalkozunk, de ki a fene foglalkozzon, ha van lehetőség, ellátjuk. Mindenféle ember előfordul itt, szép, csúnya, gazdag, szegény, az egyedülálló nők egzisztenciális krízise tömegprobléma, amit csak tetéz, ha az illetőnek addiktológiai vagy más egészségügyi problémája is van.

Gizella: Én egy normális családból származom, volt egy házam, csak nem mentem el érettségizni fiatalon, mert két tantárgyat nem tudtam. Aztán lecsúsztam, és most újra kell teremtenem a létfeltételeimet.

A családod mit szól hozzá, hogy ennyit dolgozol?

Oberth József: Ők is ebben élnek. A kislányom csecsemőkora óta „bejár”, 7-8 évesen már leadta nekem az eseteket, mert a bejövő gyerekek meséltek neki. A gyerekeim sokkal jobban elboldogulnak hajléktalan, addiktológiai vagy mentális problémákkal élő emberek között, mint a középosztály legtöbb tagja, akik inkább idegenkednek tőlük. Én örülök ennek, mert nyitottságot tanulnak, és természetesnek veszik ezeket az állapotokat. Szerintem nincs rosszabb, mint ha valaki csak a hozzá hasonlókkal találkozik, és éppen úgy izolálja magát, ahogy az a válsághelyzetben lévő ügyfeleinkre jellemző, holott oda is fordulhatna másokhoz.

 

Józan Babák

Az 1994 óta a Józsefvárosban működő Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány  egyik támogatott ügye volt a drogos kismamáké. A jogsegély-szervezet keretein belül működő Józan Babák nevű önsegítő csoportot szerhasználatban érintett, aktuálisan gyermeket szülő, főleg huszonéves lányok hozták létre 2006-ban. Később ebből a csoportból alakult meg a Józan Babák Egyesület. Ma a következőket nyújtja mai vagy korábbi droghasználó terhesek, kisgyerekes anyák és családtagjaik számára: terhesgondozás, addiktológiai ellátás, szűrővizsgálatok átmeneti elhelyezés megszervezése támogatott lakhatás a szervezet saját házában jogi ellátás önsegítő csoportok színházcsoport, közösségi élet a Józsefvárosban játszóteret és információs pontot működtetnek Emellett kiadványokat készítenek, rendezvényeket szerveznek droghasználat és várandósság témakörében, módszertani útmutatókat adnak ki, együttműködnek felsőoktatási intézményekkel a szociális és egészségügyi szakemberek képzésében.

 

The post  „Én vagyok a tiszteletbeli drogos anyuka” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
„Huszonhat éve nem voltunk kettesben” https://gyereksorsok.hu/huszonhat-eve-nem-voltunk-kettesben/ Mon, 26 Mar 2018 04:00:28 +0000 https://gyereksorsok.hu/?p=2978 Nevelőszülőség egy házaspár szemével. Mónika és Mihály évtizede foglalkoznak nevelt gyerekekkel, fél éve dolgoznak az SOS kőszegi gyermekfalujában. Férj és feleség arról mesélnek, miért vállalkoztak erre a feladatra, és hogy boldogulnak a mindennapokban öt különböző korú és természetű gyerekkel. Mióta vagytok nevelőszülők? Móni: Már 2008 óta, de az SOS-be csak tavaly nyár végén érkeztem. Régebben […]

The post „Huszonhat éve nem voltunk kettesben” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
Nevelőszülőség egy házaspár szemével. Mónika és Mihály évtizede foglalkoznak nevelt gyerekekkel, fél éve dolgoznak az SOS kőszegi gyermekfalujában. Férj és feleség arról mesélnek, miért vállalkoztak erre a feladatra, és hogy boldogulnak a mindennapokban öt különböző korú és természetű gyerekkel.

Mióta vagytok nevelőszülők?

Móni: Már 2008 óta, de az SOS-be csak tavaly nyár végén érkeztem. Régebben anyás csecsemőotthonban dolgoztam, aztán öregek otthonában, majd konzervgyárban raktárosként, utána lettem nevelőszülő. Az unokatesóm nevelőszülő, ő győzködött, hamarosan követ engem ide az SOS-hez. Kilenc évig egy másik hálózatnál dolgoztam az ország egy távoli részén, ott csecsemőket neveltem, összesen már 11 gyerek került ki a kezem közül, a többséget örökbe adtam.

Miért jöttetek el onnan?

Móni: A gyerekek a mindenem, de a hálózattal nem voltunk egy hullámhosszon a gyereknevelés kérdéseiben. Csecsemőkoruktól neveltem a kicsiket, mindet sajátomként. A feletteseim szerint viszont túlságosan szerettem őket és sérelmezték, hogy magunknak neveljük őket, az örökbefogadásoknál nehéz volt az elválás. Ott akartam hagyni a régi hálózatot, el akartam menni külföldre bébiszitternek, de a fiaim hallani sem akartak róla.

Mennyi idősek a fiúk?

Móni: 23 és 27 évesek. A kicsi most diplomázott, a nagy pénzügyi tanácsadóként dolgozik.

Nagyon fiatalon szülhetted őket…

Móni: Én 45 vagyok, 27 éves házasok voltunk karácsonykor. Akkor elmentem egy nagybevásárlásra, és a pénztárnál láttam az adománygyűjtő dobozon, hogy SOS Gyermekfalu. Hazamentem, rákerestem, nagybetűvel ki volt írva, hogy nevelőszülőket toboroznak. Írtam nekik. Megnéztük a területeket, a férjem azt mondta, hogy csak Kőszeg jöhet szóba. Másnap felhívott a pszichológus, nagyon pörgősen ment minden. Pár hét múlva kezdhettem is.

Az SOS mivel győzött meg?

Móni: Itt azt csinálhatom, amit szeretek, gyereket nevelhetek, és nem egyet-kettőt. Ezek a gyerekek család nélkül nőttek fel, és úgy gondoltuk, nekik is kijár, hogy megtapasztalják, milyen egy igazi család, egy igazi karácsony.

Mihály, te is ilyen lelkesen vágtál bele?

Mihály: Nem, a legelején nagyon elleneztem. Elég a saját kettőnk, sok gondunk volt, nem akartam őket ennek kitenni. Nem olyan nagyok még a fiaink, a kisebb Crohn-beteg, hónapokat voltunk vele kórházban, rengeteget költöttünk rá. És nem tudtam elképzelni, hogy nevelem és odaadom őket. Mindig tudtuk, hogy ezt kell, de nem gondoltam, hogy ennyire nehéz.

Móni: Más az elmélet és a gyakorlat. A tanfolyamon azt tanították, hogy el kell tudni engedni a gyereket.

Mihály: De ezt csak annak szabad csinálni, aki szereti a gyerekeket. Én rengeteget játszottam a kisfiúkkal, kislányokkal, amire tudtam, megtanítottam őket.

Mit szóltál az SOS-hez?

Mihály: Ha megyünk, akkor ide jöjjünk, mondtam, én csak olyan helyre akartam költözni, ahol hegy van, így csak Kőszeg jött szóba.

Mindent feladtatok odahaza?

Mihály: Igen. Eladtuk a házat, én ugyanúgy a vasútnál dolgozom, csak Szombathelyen. A nagy fiaink meg Pesten élnek.

Móni: Eljöttünk, ismerkedni, szétnézni. A helyettesítő nevelőszülő mondta, hogy nagyon várnak már minket a gyerekek. Olgi, az előző nevelőanya kiment külföldre.

Egy kész házat kaptatok, összeszokott csapattal. Hogy ment az átvétel?

Móni: Már Olgi elköltözött, mikor érkeztünk, a helyettesítő nevelőszülő vitte a házat. Nem volt betanulási idő, átjöttem és első naptól ezt kellett csinálni. Persze az SOS szakemberei mindenben segítettek.

A gyerekek könnyen elfogadtak?

Móni: Igen, az első pillanattól kezdve. Azt persze a mai napig mondják, ha valamit nem engedek meg, hogy Olgi néni ezt megengedte. Nem is tudom, igaz-e. De csak tiltakoznak a szabályok ellen.

Őt látták azóta?

Móni: Egy hónappal az érkezésem után eljött látogatóba, nagy felbolydulást okozott, két hétig én nem is léteztem a gyerekeknek, csak Olgi néni. Mégiscsak csecsemőkoruk óta nevelte őket. A kis ovis Lara sokáig szerette volna, hogy én elmenjek, és azt hitte, akkor visszajön Olgi néni. Most végre megértettem vele, hogy akkor sem fog visszajönni.

Mennyi idősek a gyerekek a házban?

Móni: Lara hatéves, Milán 9, Adrián tíz, ők hárman testvérek. Léna 9 éves, Kiara 13, ők is testvérek. Elvileg van még egy lányom, Vivien, aki a nővérük, ő szökésben van.

Mihály: Egyszer hazahoztuk, itt töltött két órát, megismerkedtünk, evett, lefürdött, átöltözött és elment. Azt mondta, kimegy cigizni. Nem jött vissza.

Móni: Azt mondta, nem a mi jelenlétünkkel van baj. Azóta is tartjuk a kapcsolatot telefonon, senki mást nem hív fel, csak engem.

Mit csinál?

Mihály: Úgy tudjuk, a barátjánál él Pesten és terhes.

Milyenek a gyerekek?

Mihály: A két fiú nagyon okos, nem kell nekik segíteni a tanulásban, a 4-es átlag megvan így is, rengeteg díjat nyernek a sportban, fociznak, futnak, a német nyelv is jól megy nekik. Ha valamit nem értenek, megkérdezik. A másik testvéreknél kell segíteni, főleg a matekban. Lara ovis, cuki, de sok fejlődési lemaradása van, nem mehet iskolába még. A 13 éves Kiara igazi kiskamasz, a telefon a mindene, de nagyon kedves is tud lenni. Tőle tartottam, mikor idejöttünk. Megijedtem, hogy nem tudok majd vele megbirkózni és ez az egy konkrét gyerek ki fog csinálni. Ő változott a legtöbbet! A többi nevelőszülő is megjegyezte már, hogy mióta itt vagyok, nem tudom, mit csináltam vele, de nagyon sokat változott.

Móni: Léna nagyon szeretetre éhes kislány, bújós, folyton középpontban kell legyen, őt állandóan babusgatni kell. Misi papunak hívja a férjemet. Amint leülök, abban a pillanatban itt ül mellettem.

Mihály: Amint leülök tévét nézni, körbeülnek a gyerekek, az egyik a hajamat birizgálja, a másik hozzám bújik…

Móni: De a 13 éves is. Rettenetesen igénylik a szeretetet, a törődést. Ha csak megkérdezem, milyen volt az iskola, le se lehet őket állítani.

Látogatják a gyerekeket a szülők?

Móni: A három kicsit igen. Lénusnak meghalt nyáron az apukája, anyukájával évek óta nincs kapcsolat. Kiara felügyelet mellett tart kapcsolatot az édesapjával, mert megverte. Lénusnak most elindították az örökbeadását.

A kilencéves gyereknek fognak találni szülőket?

Móni: Nagyon remélem. A minisztériumból visszaigazolták, hogy külföldre van esély. Itthonra azért nem, mert diszlexiás, diszkalkuliás, sok tanulási nehézséggel küzd. Amúgy gyönyörű kék szemű kislány, és pici kora óta nincsen kapcsolata a családdal.

A többi gyerek fejében mi van az ő helyzetükről?

Móni: A három kicsi abban bízik, hogy az anya majd hazaviszi őket. Csak közben megnőttek, eltelt öt év…

Milyennek látod az anyát?

Móni: Ide jár a láthatásra, 25 éves. Nincs hol lakniuk. Larát 8 hónapos koráig nevelte, a nagyokat 2-3 éves koráig. Most egyébként három hétig ígérgette, hogy eljön Adrián születésnapjára, ne csináltassak tortát, majd ő hoz. Aztán mindig lemondta, utoljára szombaton hívott, hogy nem tud jönni, mert az élettársa, Józsi nem kapott fizetést. Teljesen összetört a gyerek. Az anyja neki azt mondta, Józsi főnökét hibáztatják, amiért nem kapott fizetést és nem tudtak jönni. Gyorsan elhárították magukról a felelősséget.

És te mit csináltál?

Móni: Vettem egy tortát és megtartottuk mi tegnap a születésnapot. A csendespihenő után lejöttek, megterítettem, mintha uzsonnáznának. A gyerekek szemben ültek, Adrián nem látta, ahogy bejöttem a tortával, és a többiek elkezdték énekelni, hogy boldog születésnapot. A kisfiú nem tudta, hogy sírjon vagy örüljön. Nem tudott semmit reagálni, csak mosolygott, hogy úristen, ez az enyém.

Mihály, kik neked ezek a gyerekek?

Mihály: Nem tudom megfogalmazni. Majdnem olyanok, mint a gyerekeim.

Mindketten mindenben részt vesztek?

Mihály: Igen, ha Móninak valami dolga van, én megyek az oviba a gyerekekért, mindent felváltva csinálunk. Már nagy okos gyerekek, barangolunk együtt a városban, én még ismerkedem vele, ők már elég jól ismerik, megmutatják Kőszeget, megyünk fel a hegyre. Jól elvagyunk. Mindig valamit kitalálunk.

Hogy szólítanak?

Móni: Misi papának, Mónika néninek. Az előző nevelőanya Olgi néni volt. Lara mamikának hív, ő csecsemőkora óta itt van.

Van összetartás a testvérek között?

Mihály: Nincs, ezt nagyon bánom. Nem ölelkeznek, csak veszekednek, folyamatosan megy egymás szekálása. Egyfolytában ezt próbáljuk helyre tenni. Ha kikerültök innen, nem lesz kire számítani, csak egymásra, mindig ezt mondjuk nekik. Lénust se viszi ki a testvére még egy hétvégére sem. Úgy beszélnek egymással, mintha gyűlölnék egymást. A két fiú is összeugrik minden apróságon. Ezzel mutatják ki, hogy a szüleik hiányoznak? Nem értem, mi ez a nagy ellenségeskedés.

Móni: Ez furcsa, nálunk nagyon erős kötődés volt otthon a két fiammal. A férjem mindig mondja, hogy azért nem lett harmadik gyerekünk, mert a köldökzsinór még mindig nincs elvágva.

Hogy tartasz fegyelmet?

Móni: Nem könnyű, mert különböző korosztályú gyerekek vannak, különböző génekkel. A két fiú a legkezelhetőbb, velük a legkönnyebb. A 13 éves igazi kamasz, próbálkozik nálam, nézi, mi a tűréshatárom. De most már vagy kettő hete minden oké, ami most van, azt fel tudom fogni kamaszkornak. Nála a legnagyobb gond, ha a telefont elveszem. Néha magától jön, hogy nyolc óra, Mónika néni, itt a telefon. De ha bemegyek a szobájába és elhajítja a telefont, akkor tudom, hogy itt háború lesz. Mondja a magáét, csapkod, mászkál. Több módszert kipróbáltam, úgy lehet lehiggasztani, ha nem szólok vissza. Szépen kell vele beszélni, mert vele nagyon sokat kiabáltak, a kiabálás csak kiabálást szül. Persze néha kiabálok, de utána leállok.

A szabályok fixek?

Mihály: Próbálom őket tiszteletre tanítani. Azt nem szeretem, ha ebédnél is a civakodás megy. Akkor mondom, hogy be lehet fejezni. Nekik az étel a legfontosabb. Farkastörvények vannak, harcolnak az ételért. Nem akartam elhinni először. Egymást szekálják, hogy megint mennyit eszel. Ezt nem tudom most sem megérteni, mindig kérdezem: miért kell a másikra rászólni, hogy ha neki egy kanállal több jutott, mint neked? Mintha egymástól sajnálnák az ennivalót, az egyik a másikra rászól, ha az egy pohárral több teát iszik.

Ki vannak mérve az adagok?

Móni: Dehogyis, mindenki kap, amennyi jólesik, bőven főzök.

Tudtok külön foglalkozni velük?

Móni: Igen, ha én főzök, Misi foglalkozik velük és fordítva. Larát leültetem színezni, a három nagyot olvasni, veszünk egy könyvet és mindenki felolvas egy fejezetet, vagy egy mesét, kiválasztom valamelyiket, aki visszamondja, miről szól, és ez megy körbe. Ez az értő olvasásról szól. Lénussal meg külön nagyon sokat kell foglalkozni a matematikával.

Mihály: A kivonás, összeadás még megy, de a szorzás rettentő. Ha megcsinálok neki tíz feladatot és odaadom a kis táblázatot, akkor meg tudja csinálni, de öt perc múlva már nem tudja a szorzótáblát. Most megvizsgálták, és nem jó a rövid távú memóriája. Az anyám tyúkjával is kínlódik, megtanultuk az első két versszakot, aztán a második kettőt, de akkor az első kettő már nem megy neki.

Móni: Larával is rengeteget szoktunk foglalkozni. Mintha beszélgetés lenne, de fejlesztjük. Az elefántot nem tudja kimondani, ilifintet mond. Jár fejlesztésre az oviba, az jött ki, hogy nem iskolaérett, egy háromévesnek felel meg.

Nagyon sokat kellett mesélni magunkról, a családunkról, a régi lakásunkról. Megígértem, hogy ha jól tanulnak, nyáron elmegyünk a régi lakhelyünkre. Már lefoglaltam a szállást. Megmutattam a neten az állatkertet, a tavat, hogy mi az a bobozás, most ebben a lázban égnek, nekik ez nagyobb élmény, mint mikor Olaszországba mentek.

Mit csináltok a havi öt nap szabadságotok alatt?

Móni: Wellnessezni megyünk, vagy a fiamékhoz. Ilyenkor velünk tölt 2-3 napot, ő vállalkozó, így rendezi az ügyeit. Visz minket ide-oda. Olyankor a helyettesítő nevelőszülő, Brigi van a gyerekekkel. Nagyon szuper csaj. Bármi gondom, bajom van, számíthatok rá. A kicsi fiam Crohn-beteg, Brigi mondta, hogy bármikor szóljak, ha kórházba kerül, és ő jön. A nyáron jön velünk nyaralni, visszük magunkkal.

Mikor vagytok kettesben?

Móni: Ha elmegyünk wellnesezni, vagy ha a fiaméknál vagyunk. Bár ott nem annyira, mert végig kiszolgálom a fiút, főzök, mosok. Márciusban hazautazunk és együtt ünnepeljük a születésnapunkat, összekötjük egy nagy kirándulással. Előtte 26 évig nem voltunk kettesben sehol, mindig a pici gyerekekkel foglalkoztunk. Most van havi öt nap szabadságunk, és a férjemmel megpróbáljuk bepótolni az elvesztett éveket, minden időt együtt töltünk.

The post „Huszonhat éve nem voltunk kettesben” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
A te gyereked fenn van a neten? https://gyereksorsok.hu/te-gyereked-fenn-van-neten/ Mon, 19 Mar 2018 04:00:52 +0000 https://gyereksorsok.hu/?p=2973 Felteszed a fotóit a Facebookra? Engeded netezni? Tudod, hogy mit csinál az interneten? És hogy mivel segíthetsz neki? Teszt szülőknek.

The post A te gyereked fenn van a neten? appeared first on Gyereksorsok.

]]>
Felteszed a fotóit a Facebookra? Engeded netezni? Tudod, hogy mit csinál az interneten? És hogy mivel segíthetsz neki? Teszt szülőknek.

The post A te gyereked fenn van a neten? appeared first on Gyereksorsok.

]]>
„Eddig szinte minden Down-szindrómás gyereknek találtam családot” https://gyereksorsok.hu/steinbach-eva-down-2/ Mon, 12 Mar 2018 04:00:36 +0000 https://gyereksorsok.hu/?p=2966 Steinbach Éva Down-szindrómás gyerekek családjának segít, s bár a célja, hogy minél több kisbabát a vér szerinti szülők neveljenek fel, már húsz Down-bébinek talált örökbefogadókat vagy nevelőszülőket. Az interjú folytatásában meg tudjuk, kik adják és kik fogadják örökbe a Down-babákat, és mivel jár lemondani egy várt és tervezett gyerekről. A beszélgetés első része itt olvasható. […]

The post „Eddig szinte minden Down-szindrómás gyereknek találtam családot” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
Steinbach Éva Down-szindrómás gyerekek családjának segít, s bár a célja, hogy minél több kisbabát a vér szerinti szülők neveljenek fel, már húsz Down-bébinek talált örökbefogadókat vagy nevelőszülőket. Az interjú folytatásában meg tudjuk, kik adják és kik fogadják örökbe a Down-babákat, és mivel jár lemondani egy várt és tervezett gyerekről. A beszélgetés első része itt olvasható. A képek Évát és kisfiát, Petit ábrázolják.

Mi történik az évi 70-80 gyerekkel? Hányat nevelnek fel a szülők, hány kerül állami gondozásba, hány örökbefogadásra?

Szerencsére a nagy többségüket felnevelik a szülők, évi 2-3 gyerekről mondanak le. Persze csak azokról tudok beszélni, akiket ismerek. A legrosszabb évben mondtak le négy gyerekről, és mindet sikerült örökbe adni. Mióta dolgozom, nem tudok olyan gyerekről, akiről lemondtak és intézetbe került, mindnek sikerült vagy örökbefogadó vagy nevelőszülőket találni.  Nekem nagyon sok kapcsolatom van, előbb-utóbb minden gyerekről tudomást szerzek. Jelenleg egy másféléves gyerekről tudok, aki intézetben van. Tudtam is várakozó szülőt, aki elfogadná, de a gyám meg akarta várni, amíg minden kivizsgálása meglesz. Azonban ezeket egy elszánt szülő nélkül nem feltétlenül végzi el a kórház. Úgy néz ki, ez a gyerek kb. kétéves korában lesz örökbe fogadható, de addigra nagyon nehéz lesz neki családot találni. Egy újszülött Downt könnyebb örökbe adni, majdnem mindenki csecsemőt szeretne, és Downnál van esély csecsemőre.

Hány downos gyerek örökbefogadását segítetted eddig?

Most már húsz fölött van a számuk. Több mint 30 szülő keresett meg, hogy nem akarja megtartani a gyereket.

Ilyenkor még győzködöd őket?

Minden esetben megpróbálok találkozni a szülővel. Elmondom, hogy nem biztos, hogy reális döntést tud hozni, mert a legsötétebb képest festették fel neki. Lehet, hogy az első sokk után mégis el tudja vállalni a gyerekét, végül az egyharmaduk hazavitte a gyerekét. Én nem fogom rábeszélni, elmondom a nehézségeket is, de a Down-szindrómás gyerekkel való életnek is van fényesebb oldala, és sötétebb is, ahogy minden gyereknél. Én elmondom a pozitívumokat, felajánlom, hogy találkozhatnak olyan családdal, akik downos gyereket nevelnek. Van, aki él ezzel, van, aki mindent hárít.

De ha örökbe adják a gyereket, az nem válik meg nem történtté, annak is megvan a fájdalma.

Ezt is elmondom a szülőknek, nem vagyok kíméletes. Neki mindig lesz egy Down-szindrómás gyereke. Az esetek nagy részében ezek tervezett, várt gyerekek, akkor még nagyobb trauma, hogy egyszer csak nincsen. Sokszor attól félnek a szülők, az egészséges testvérnek ez rovására lesz, ezt az orvosok is elmondják általában, meg hogy el fogja hagyni a férje. Nekem meg az a tapasztalatom, hogy vannak helyzetek, amikor megsínyli az egészséges testvér, de ezeket el lehet kerülni. Ha onnan kezdve csak a sérült gyerekről szól az életük, fejlesztésről fejlesztésre viszik és az egészséges testvérre nem jut energia, az nem jó. Ha mindkét gyerekre figyelnek, akkor nyer is vele a testvér. Egyébként egy egészséges testvér érkezésével is veszít a nagy gyerek.

És ha eltűnik a kistestvér? Ezek nem titkolt terhességek, nyilván tudott róla.

Ilyenkor sokszor azt mondják, azért nem hoztuk haza, mert beteg volt. Ettől a nagyban felmerülhet, hogy én se fogok kelleni, ha velem is történik valami? A szülővel szembeni ősbizalom sérül, láttam ilyen esetet, hogy lemondtak a babáról, és az egészséges gyereket pszichológushoz kellett vinni. Sőt, ha utána születik ép gyerek, neki is el kell mondani, mert esetleg mástól fog kiderülni a számára. Az is felmerül, mit mondanak a környezetnek. Volt, aki azt mondta az ismerősöknek, hogy meghalt, ezt nem tartom jó ötletnek, ez egy kisvárosban hamar kiderül, tudja az orvos, a szülész, a védőnő…

Vannak közös vonásaik a Down-gyerekről lemondó szülőknek?

Sok a lombikos köztük. Lehet, csúnyán hangzik, de ha már annyit fizettek a gyerekért, magasabbak az elvárásaik, de emiatt talán tudatosabbak is, és felelősséggel elrendezik a sorsát. Mindig van bűntudata a lemondó anyáknak, de azt szoktam mondani, ha nem is vitte haza, annak lehet örülni, hogy a gyerek jó helyre került, szeretetben fog felnőni, és ezzel gondoskodott róla. Van nagyon jó anyagi körülmények között élő család is, akinek a downos gyerekét örökbe adtam. Ezt úgy kommentálta valaki, hogy „egy Audiban nem néz ki jól a fogyatékos gyerek.”

Hogyhogy egy lombikterhességnél nem derül ki a Down? Ott csak kivizsgálják már az anyát.

Át tudnak csúszni a gyerekek. Volt olyan gyerek, aki az invazív vizsgálaton is átment. Azt szoktam mondani, akkor az a gyerek valamiért meg akart születni. Ezt a legtöbb szülő elfogadja.

Aki hazaviszi a gyereket, az már nem válik meg tőle?

Igen, és azt látom, ők jól is élnek, nem is szoktak elválni.

És akik lemondtak?

Ott kevéssel van kapcsolatom. Sokan igyekeznek ezt elfelejteni, én pedig nem fogom őket keresni. Amennyi visszajut, nagyon nehezen viselik az örökbeadást is, ezt nem lehet meg nem történtté tenni. Volt, hogy az anya azt mondta, őt elhagyná az apa, ha megtartaná a gyereket. Aztán fél évvel később történt az aláírás, addig családbafogadással volt a baba az új családban, és akkor már nem éltek együtt a vér szerinti szülők. Úgy tudom, az anya nagyon rosszul élte meg az örökbeadást, és a nagyszülők is rosszul viselték. Ez az egész családnak nagyon nehéz döntés. Mindig el szoktam mondani, hogy ezzel megszabadul a nehézségektől, de az örömöket sem vállalja, amiket adott volna a gyerek, lesz egy bűntudat, és lehet, hogy a szomszédjában születik egy ilyen gyerek, és látni fogja, hogy nem is olyan rossz állapotú. Aki felneveli, az vállalja a nehézségeket, de az örömeket is. Én azt gondolom, nincs olyan, hogy valaki nem képes egy Down-gyerek felnevelésére. Mikor megszületett Peti, én is azt gondoltam, hogy nem leszek rá képes, és aztán vele sokkal jobban teljesítettem, mint az egészséges gyerekeimmel. Velük sok a bűntudatom, Petivel azt érzem, mindent jól csináltam.

Az örökbeadók és az örökbefogadók tartják a kapcsolatot?

Az esetek jó része nyílt. Különböző mértékű a kapcsolattartás, van, ahol rendszeresen látogatják, én ezt nem tartom feltétlenül egészségesnek, van, ahol képet küldenek róla, van, ahol egyáltalán nincs. Az öcsém családja három Down-gyereket nevel a hét gyerekük mellett, és mindegyiknél más a helyzet. Az első gyereket először családba fogadták, mert a gyámhivatal nem engedélyezte az örökbefogadást, azóta nevelőszülőként nevelik, ő volt az a kisbaba, akinél 31 hetesen derült ki. Ő nevelt gyerekük, de vér szerintinek kezelik. Nála például a nagypapa tart kapcsolatot. A második downos gyerekük egy olyan nevelt kislány, akit látogatnak a szülei, sőt néha el is viszik hétvégére. Ott van egy vér szerinti nagy testvér, aki nagyon nehezen viseli, hogy nem ők nevelik a testvérét. A harmadik gyerekük pedig 2 éves, ő örökbe fogadható lenne, de kiderült, hogy neki operálhatatlan szívproblémája van, amivel élni sincs esélye. Ezért visszalépett a potenciális örökbefogadó család, nem akarta vállalni az anyuka, hogy pár hónaposan elveszíti. Ezt elmeséltem az öcséméknek, akik elvállalták nevelőszülőként. A kardiológián minden alkalommal azzal fogadják őket: ez a gyerek még él? Azt gondolom, ezt a babát az élteti, hogy szeretetben él, családban, nagyon szeretik a nagy tesói. Ő is nevelt gyerek, de szerintem ugyanúgy szeretik, mint bármelyik gyereküket.

Te nem akartál magadhoz venni egy gyereket?

Mikor meghalt Peti, én is gondolkodtam ezen, de akkor már majdnem 44 éves voltam, és mire a gyászév letelt, már nem fogadhattam örökbe csecsemőt a korkülönbség miatt. Lett volna egy nagyobb gyerek is, de ő meg szívbeteg volt, meg is halt azóta, és úgy éreztem, ezt még egyszer nem tudnám végigcsinálni. Egyébként azelőtt én se értettem, miért vállal valaki Down-szindrómás gyereket, de a mai eszemmel én is downos gyereket fogadnék örökbe.

Miért akar valaki Down-szindrómás gyereket örökbe fogadni?

Ez egy egészen más csoport, mint az átlagos örökbefogadók. Általában van vér szerinti gyerekük, és lehetne is. Vagy a családjukban volt downos gyerek, vagy a munkájuk során kerültek velük kapcsolatba. Van egyedülálló anyuka is az örökbefogadóim között, aki felnőtt downosokkal dolgozott, és megszerette őket. Az örökbefogadóimnak minimum középfokú, de inkább felsőfokú végzettsége van.

Találkoztál már olyannal, akiről úgy gondoltad, alkalmatlan erre?

Egyszer, de ő aztán nem is végezte el a tanfolyamot. Szerintem ő semmilyen gyerekre se volt alkalmas. Meg szoktam kérdezni, van-e tapasztalatuk, és általában már éltek, dolgoztak Down-szindrómásokkal, nem egy idealizált kép alapján döntenek. Az öcsémék is látták nálunk Petit, ezért vállaltak három ilyen babát, a másik öcsémék is örökbe fogadtak egy downos kislányt.

Ezek a gyerekek felfogják, hogy örökbe fogadták őket? És ha igen, akkor átlátják, hogy az állapotuk miatt nem kellettek?

Jó kérdés. Szerintem egy jobb képességű felfoghatja. Beszéltem erről szülőkkel, ahol nagyobb a gyerek, ők szoktak erről beszélni, de nem nagyon érdekli a gyereket, nem jelent problémát. A testvérem látja, hogy a kislány megzakkan, mikor hazamegy egy hétvégére a szüleihez, de ez egy sima gyereket is megzavar. Lelkileg lehet, hogy ők is megérzik, a másik öcsém felesége azt mondta, az újszülöttként hazavitt kislány egyéves korig mintha érezte volna, hogy nem ő a vér szerinti anyja. Nyilván a hangok, szagok is mások, mint a szülőanyánál.

Ha most születne egy Down-gyerek, lenne rá várakozód?

Igen, most is van több várakozó is. Az egyik család már több éve vár egy downos kislányra, de kiajánlást nem kaptak még, pedig szinte biztos vagyok benne, hogy van olyan nagyobb downos kislány, aki intézetben él.

A közvetítés hivatalos része hogy történik?

Különböző variációk vannak. Ha a szülő keres meg, és van olyan várakozóm, aki érvényes határozattal várakozik, akkor neki szólok, és valamelyik közvetítő szervezet nyílt örökbefogadással elintézi. Ha van érdeklődő, de még nincs határozata, akkor családbafogadással odakerülhet a baba, amíg tanfolyamot végeznek. Ez egy szükséges rossz, amíg el nem intéződik, addig visszakérheti a szülő, és ez egy évig is elhúzódhat. Volt ilyen eset, és valahányszor felhívtam bármelyik felet, mindkettőnek görcsbe rándult a gyomra, attól féltek, hogy a másik vissza akarja csinálni. Van, hogy nevelőszülőként viszi haza valaki. Akikkel én foglalkozom, azok az ilyen státuszt is véglegesnek kezelik, legfeljebb valami jogi vagy anyagi ok miatt nem tudják örökbe fogadni.

Más egészségi problémával rendelkező gyerekek örökebfogadásában is segítesz?

Egy-két ilyen eset volt. Kellene valahogy intézményesíteni a sérült gyerekek örökbefogadását, de az én energiáim most végesek. Azt látom, ha egy gyerek bekerül az intézetbe, ha minimális egészségügyi problémája van, ott csak több lesz. Ahhoz, hogy egy gyerek túléljen egy szívműtétet, ott kell legyen mellette a szülő, hogy legyen kiért élni.

Él elég sok sérült gyerek a rendszerben, de kevés szülő vállalja őket. Az örökbefogadásban még a teljesen egészséges gyerekekkel is sok a gond, fejlődési elmaradások, traumák, érzelmi, tanulási, magatartási zavarok, amiket esetleg nehezebb kezelni, mint egy körülhatárolható betegséget.

Ehhez képest az én gyerekeimet várták, szerették, tehát kevésbé sérültek lelkileg, mint egy átlag örökbefogadott gyerek. Az elhagyás persze itt is megvan, ezt biztos ők is érzik… A pénzügyeken sok múlik. Én még több gyereket örökbe tudnék adni, ha ezt máshogy szabályoznák. Látok egyedülálló szülőt, aki örökbe fogadott egy Down-gyereket, és simán vállalna még egyet mellé, ha olyan juttatást kapna, mint egy nevelőszülő. Egy sérült gyerekkel tényleg több a kiadás, fejlesztések kellenek, utazni kell, nem veszik fel bölcsibe, nem mindig tud dolgozni a szülő. Ugyanakkor az intézetben többe kerülnek ezek a gyerekek, mint nevelőszülőnél, ez az államnak is jó lenne. És nem biztos, hogy a gyerek egy nevelőszülőnél van jó helyen, ahol néha 6-7 nevelt gyerek közt él. Vagy például, akinek van egy hallássérült gyereke, az már ért hozzá, ha jobban benne lenne a köztudatban, lehet, örökbe fogadna mellé még egy hallássérült gyereket. Egyébként a köztudatban az él, hogy downos gyereket nem vállalnak a szülők, közben én több, mint húsznak találtam családot, nem volt olyan, akit ne tudtam volna elhelyezni. Persze sok munka volt felkutatni a családokat.

Állami gondozott gyerekek örökbeadásában is segítesz?

Volt már ilyen eset. De sajnos általában nem tudok róluk, vagy ha tudok is, hivatalosan nem tehetek értük.

És a Tegyesz elfogadja, akit te ajánlasz?

Ilyenkor hivatalosan a gyám veheti fel velem a kapcsolatot, persze a kapcsolataim révén általában előbb tudok ezekről a gyerekekről, de ha ő felhív, tudok segíteni. Így segítettem legutóbb a súlyos szívbeteg kisbaba családba helyezésében, ő került az öcsémékhez nevelőcsaládba. Ugyanabban az intézetben élt egy kétéves downos kisfiú, ezután az ő gyámja is felhívott engem, hogy tudok-e neki is örökbefogadó szülőt. Neki is találtam egy nevelőcsaládot, akik azóta örökbe is akarják fogadni.

Aki más rendellenességgel fogadna örökbe gyereket, az is jelentkezhet nálad?

Jelentkezhet. De ha van is, aki fogadna, ha a gyerek már intézetben van, sokszor nehéz kiszabadítani őket.

Együttműködsz más szervezetekkel?

Több szervezettel, így például az Együtt az Életért Egyesülettel jó a kapcsolat. Néha más civil szervezetek is hívnak, vagy egyszerűen megtudom. Nemrég egy olyan baba született Down-szindrómával, akinél már eltervezték, hogy nyílt örökbefogadással örökbe adják az egyik civil szervezetnél. Ott nem vállalta senki, nekem szólt valaki, nekem meg volt várakozó családom. Felhívtam a vezetőt, a család megkereste a szervezetet, és rajta keresztül örökbe fogadhatták. Engem nem érdekel, ki aratja le a babérokat egy örökbefogadás után, csak hogy a gyerek családba kerüljön. Én a legjobban annak örülnék, ha a saját gyerekemet nevelhetném, bár az agyammal meg tudom magyarázni, hogy Peti halála révén mennyi jót tehetek, de ettől nem érzem magamat hű de jónak. Én ezt Peti miatt csinálom. Vele beléptem egy világba, ami sokkal jobb, mint ez a világ, én annyi jó embert ismertem itt meg. Pedig előtte is sok jó embert ismertem, a nagycsalád révén, meg hívő is vagyok, de ha Peti nem lenne, sose kerülök bele, akkor ma is furcsán néznék azokra, akik Down-szindrómás gyereket akarnak örökbe fogadni. Ezért is ódzkodom attól, hogy ezt szélesre kiterjesszük, évi 70-80 új családdal kerülök kapcsolatba, és ezen a szinten ennél többet nem is lehet ellátni. Ha jön egy eset, gyorsan kell megoldani, minden más háttérbe szorul, olyankor a saját családommal szemben is van lelkifurdalásom.

S egy sikeres örökbeadás is okoz dilemmákat. Volt olyan esetem, ahol a család nem akarta hazavinni a babát, abban az évben 4 örökbeadásom volt, nem állt sorban senki. Átmenetileg odakerült az egyik önkéntesünkhoz a baba, hogy ne intézetbe menjen, majd öt hónap után a szülők úgy döntöttek, hogy mégis hazaviszik. A mai napig azt mondja az anyuka, hogy élete legjobb döntése volt. És ha akkor azonnal lett volna örökbefogadó, nem viszik haza. Ezért mindig van bennem egy ambivalencia, ha nagyon hamar találok örökbefogadót, hogy megtettem-e mindent, hogy a saját családjában nőjön fel a gyerek. Mert neki szinte minden esetben ott a legjobb, még ha rosszabb körülmények között is él. Más gyereket sem adunk örökbe azért, mert máshol gazdag családban élhetne…

De, a gyerekek nagy részét egyebek mellett anyagi okok miatt is adják örökbe.

Az egyik dadánk egyszer ellátogatott egy nagyon szegény családhoz, ahol a Down-gyerek döngölt padlós házban nevelkedett, és az apa bántalmazta az anyát. Akkor a dada felhívta a Down Alapítvány pszichológusát, aki azt mondta, menj vissza még egyszer, nézd meg alaposan, hogy ez az anya szereti-e a gyerekét. Ő visszament, és azt látta, hogy az anya nagyon szereti a babát, szépen gondozza, a gyerek is szereti az anyát. És akkor a pszichológus azt mondta, hogy ez a gyerek ebbe a családba született, neki ez a sorsa. Egyébként az anya később otthagyta az apát és szépen felnevelte a gyereket, talán ez a baba is erőt adott neki.

Az interjúban Éva sokat mesél az öccséről, akinek a családja három Down-gyereket fogadott be nevelőszülőként. Az Együtt az Életért Egyesület egy kisfilmet forgatott erről a családról, amiben feltűnnek a gyerekek is.

 

The post „Eddig szinte minden Down-szindrómás gyereknek találtam családot” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
Mit (nem) tud a gyerek, ha intézetis? https://gyereksorsok.hu/mit-nem-tud-gyerek-ha-intezetis/ Thu, 08 Mar 2018 04:00:36 +0000 https://gyereksorsok.hu/?p=2970 Vida Zsuzsanna nevelőszülőként több gyereket vett magához két évtizeddel ezelőtt, akiket azóta örökbe fogadott. Írásában arra emlékszik vissza, milyen meglepetések érték az intézetből családba kerülő, már óvodás korú kisfiúkkal. Van jó néhány érdekes történetem azokról az időkről, amikor a gyerekeim hazajöttek. Ezek a történetek inkább a hétköznapi dolgok, tapasztalatok hiányáról mesélnek, mert a lelkiekbe most […]

The post Mit (nem) tud a gyerek, ha intézetis? appeared first on Gyereksorsok.

]]>
Vida Zsuzsanna nevelőszülőként több gyereket vett magához két évtizeddel ezelőtt, akiket azóta örökbe fogadott. Írásában arra emlékszik vissza, milyen meglepetések érték az intézetből családba kerülő, már óvodás korú kisfiúkkal.

Van jó néhány érdekes történetem azokról az időkről, amikor a gyerekeim hazajöttek. Ezek a történetek inkább a hétköznapi dolgok, tapasztalatok hiányáról mesélnek, mert a lelkiekbe most nem kezdenék bele… Azok a gyerekek persze, akik pár hónaposan, vagy még annál is korábban kikerülnek a családba, nyilván megkapnak minden tudást és tapasztalatot, amit a később kikerülő gyerekek nem kaptak, nem kaphattak meg életük első éveiben az intézetben. Számomra is mindig megfejtendő talány volt, hogy mi miért történik úgy, ahogy. Nem körítek tovább, íme, néhány jellemző epizód.

Pár nappal a hazajövetele után Janó valamivel dél előtt azt mondta nekem:

– Anya, éhes vagyok!

– Jól van, hamarosan kész az ebéd, addig már ne fogj neki valami mást enni.

– De én most vagyok éhes! Nem hoznád be a konyhából az ebédet?

– Még nincs kész, Kisfiam!

– Mi az, hogy nincs kész…?

Ugye milyen hétköznapi a történet? De itt most nem a kisgyerek türelmetlenségéről van szó, Janó nem türelmetlen, csupán nem érti a helyzetet. Az intézetben a csoportszobába egyszerűen behozták az ebédet, és ennyi. Sosem tapasztalta, látta, érezte, hogy az ebéd elkészítése egy folyamat. Az ebéd „csak úgy” lett. Behozták. Meg kellett tanulnia 5 évesen(!), hogy az ebéd megfő, megsül, elkészül, és ez a folyamat nemigen befolyásolható időben.

Erről az jutott eszembe, hogy sok időnek, talán éveknek is el kellett telnie, hogy a gyerekeim, akiket már „nagy” korukban hoztam ki, adott esetben megfújják a kanalukban lévő forró levest vagy bármit. Nem kaptak soha olyan frissen készült ennivalót, ami forró lett volna. Érthető, hiszen az balesetveszélyes lett volna azon körülmények között. Viszont így nem tanulták meg, hogy óvatosan, esetleg kicsit megfújkálva vegyék a szájukba az első falatot, nem lesték el az őket pár hónaposan etető mamájuktól, hogy esetleg forró lehet a kanálban az étel. Sokáig gyakran megégették a szájukat, nyelvüket, míg ezt megtanulták.

Másik történet. Szintén nem sokkal azután, hogy hazakerült Janó, a Tescoban bevásárlást tartunk. Janó élvezi, nézegeti a sok-sok felnőtt embert, eddigi életében túlnyomó többségben gyerekeket látott. Esetleg nőket, akikkel az intézetben körül voltak véve. Gondozónők, konyhás nénik, takarítónők. Férfiakat szinte sose látott. De itt most nem erről akarok mesélni, hanem a következőről: A kenyeres standnál megkérem Janót:

– Kérlek, hozz egy kenyeret a kosárba – élvezi, hogy segíthet anyának, de most tanácstalanul nézeget körbe, miközben közvetlenül mellette hegyekben állnak a kenyerek.

– Hol van a kenyér, Anya? – kérdezi szinte elkeseredetten.

– Hát ott van melletted – mutatom neki.

– Hol???? Én nem látom…

Mielőtt türelmetlenkedni kezdenék, csilingel a vészjelző a fejemben. „Mi lehet a baj?” De nem tudok rájönni, ezért inkább leveszek egy kenyeret a polcról, és mutatom neki. A reakciója meglep, és leesik a tantusz.

– Ez?? De hát ez nem is kenyér…! – mondja teljes meggyőződéssel, majdhogynem kinevet, hogy anya nem is tudja, mi az a kenyér.

Na igen… Egész eddigi életében kizárólag felszeletelt, sőt, félbevágott szelet kenyeret látott és evett. Honnan kellene tudnia, hogy a kenyér eredetileg így néz ki? Később otthon együtt szeleteltük fel a kenyeret, és szinte érezhető volt a megvilágosodás a kis fejében, hogy hogyan lett a számára ismeretlen formájú boltban vásárolt egész kenyérből az ismerős „kenyér”…

Ha már az étkezésnél tartunk: Máténál tapasztaltuk azt, hogy bármennyi ételt képes megenni, úgy evett, mint egy kis ragadozó. Bár nem is, mert az állatok abba tudják hagyni az evést. Máté nem tudta…. Az elején számtalanszor megtörtént, hogy a rosszullétig tömte magát. Nem egyszer előfordult, hogy már annyira túlette magát (3-4 évesen), hogy odahányt az asztalra. Bár elveimmel ellenkezik, de mégis ki kellett alakítanom azt a gyakorlatot, hogy én mondtam meg neki, hogy mikor kell abbahagynia az evést. Tettem mindezt az ő érdekében, de mégis akadt néhány kényelmetlen pillanat, amikor mondjuk vendégségben szóltam neki, hogy nem ehet többet. Ferdén néztek rám, akik nem ismertek bennünket eléggé. Hogy nézhetett ki az, hogy a szegény kis „intézetis” gyerek nem ehet annyit, amennyit szeretne, mert a kegyetlen nevelőanyja nem engedi?

Ezzel összefüggésben: Máté spájzolt. Talán évekig nem hitte, hogy ez a számára paradicsomi állapot nem fog megszűnni, talán mindig a jövendő nehéz időkre készült. Mindenesetre hónapokkal később is találtunk egy-egy költözésnél, vagy nagy átrendezésnél a legkülönbözőbb kajákat a matraca alá rejtve. Csontszáraz zsemledarabkákat, barnára aszalódott felvágottat, félig lerágott csirkecombot, pár kekszet, édességet, a lehető legváltozatosabb bespájzolt élelmiszert, természetesen fogyaszthatatlan állapotban. Sokszor beszéltünk vele erről, de évekbe telt, mire leszokott erről. Természetesen miután rájöttünk, rendszeresen eltakarítottuk a romlott dolgokat körülötte, de sosem szidtuk meg ezért, hisz pontosan megértettük, miért csinálja ezt.

Kajától független történet, amit sokszor felelevenítettünk azóta:

Utaztunk Janóval kettesben egy rokonhoz, aki a Somló-hegy lábánál fekvő kis faluban lakott. Hosszú volt az út, de Janó folyton csacsogott, szaladt az idő. A vége felé gyakran kérdezte, mikor érünk oda. Amikor megpillantottam a Somló-hegyet, örömmel fordultam felé:

– Nézd, Kisfiam! Ott a hegy mögött van Dabrony, ahova tartunk!

Elgondolkodott, és megkérdezte:

– Anya, mi az a hegy?

– Hát az a magas valami, ami a földből kiemelkedik, látod?

– Akkor az a hegy? – kérdezte, és rámutatott egy templomra a faluban, amin épp keresztül autóztunk.

– Nem, a hegy az nem egy épület, hanem egy kupac föld – mondtam nagy okosan.

– De mi az az épület? – kérdezte.

– Hát az olyan valami, amit az emberek építettek, a hegyet meg a természet alakította ki.

– Aha! Az ott egy hegy? – mutatott egy zöld legelőre mellettünk.

– Nem, ahogy mondtam, a hegy kiemelkedik a földből, de részben igazad van, a legelőt nem az emberek építették.

– Akkor az egy hegy? – most a magasfeszültségű villanyoszlopra mutatott.

– Nem, az sem hegy… – kezdtem elveszíteni a türelmemet, de csak magammal szemben, hogy nem tudom elmagyarázni egy 5 éves gyereknek, hogy mi a fene az a hegy…. Csak abban reménykedtem, hogy ha közelebb érünk a Somlóhoz, akkor megmutatom neki, és érteni fogja. Még 30 kilométeren keresztül záporoztak a kérdések, hogy mi az a hegy, mire végre odaértünk a hegy lábához, és megvilágosodott, mi is az a hegy! Megkönnyebbültem, hogy végre minden világos.

– Nos, ott a hegy mögött van Dabrony. Most már tudod, mi az a hegy!

– Igen, Anya, már tudom, ez itt a hegy…. De mi az, hogy MÖGÖTT????

Azóta is sokszor emlegetjük nevetve ezt a rövidke kis történetet, de a tanulság az, hogy az „intézetis” gyerekek a külvilággal kapcsolatban teljesen tájékozatlanok. Mesélhetnék arról, ahogy Janó a kedvenc kismacskáját bedobta a tábortűzbe “mert az olyan szép”, fogalma sem volt róla, hogy a tűz megöli a cicát (ne aggódjon senki, a macska egy ügyes fordulattal elkerülte a tűzhalált), de Matykó is simán megfogta a parazsat egy esti tábortűznél, mert olyan szépen izzott, és még számtalan apró élethelyzetben kellett újra meg újra rádöbbennem, hogy azt az alapvető tudást és ismeretet, amit a családban felnövő gyerekek észrevétlenül magukra szednek, ők nem kapják meg. Nincsenek ismereteik, tapasztalataik a külvilágról, végtelen türelemmel és szeretettel lehet csak elérni, hogy behozzák ezt a lemaradásukat…

The post Mit (nem) tud a gyerek, ha intézetis? appeared first on Gyereksorsok.

]]>
„Láttam, hogy pont olyan kisbaba, mint a többi” https://gyereksorsok.hu/steinbach-eva-down-1/ Mon, 05 Mar 2018 14:06:19 +0000 https://gyereksorsok.hu/?p=2957 Steinbach Éva Down-szindrómás gyerekek családjának segít, s bár a célja, hogy minél több kisbabát a vér szerinti szülők neveljenek fel, már húsz Down-bébinek talált örökbefogadókat vagy nevelőszülőket. Az interjú első részében mesél kisfia haláláról, ami elindította őt ezen az úton, s arról beszélgetünk, milyen kilátásai vannak a Down-szindrómával születetteknek.   Mondj magadról pár szót! A […]

The post „Láttam, hogy pont olyan kisbaba, mint a többi” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
Steinbach Éva Down-szindrómás gyerekek családjának segít, s bár a célja, hogy minél több kisbabát a vér szerinti szülők neveljenek fel, már húsz Down-bébinek talált örökbefogadókat vagy nevelőszülőket. Az interjú első részében mesél kisfia haláláról, ami elindította őt ezen az úton, s arról beszélgetünk, milyen kilátásai vannak a Down-szindrómával születetteknek.  

Mondj magadról pár szót!

A férjemmel nyolc gyerekünk van. Peti, a hetedik gyerekünk Down-szindrómával született, őt háromévesen elvesztettük szívbetegség következtében. Utána én beléptem a Down Dada Szolgálatba, ami egy sorstárs segítő szolgálat, Down-szindrómás gyerekek szülei alapították, hogy az érintetteknek segítséget nyújtsanak. 2003-ban halt meg Peti, a következő évben elmentem egy tréningre, és bekapcsolódtam a munkába, egy évvel később a szolgálat vezetőjévé választottak. Mikor elkezdtem, még csak arról szólt a munka, hogy a megszületett gyerekek szüleinek hogyan segítsünk, de nagyon hamar találkoztam olyan esetekkel, amikor a csecsemőt nem vitték haza a szülők. Arra gondoltam, ilyen esetekben is kellene segítséget találni, hogy ne intézetekben, hanem családban nőjenek fel ezek a gyerekek. Az eredeti szakmám programozó matematikus, de 29 évig voltam otthon a gyerekekkel, a legkisebb lányom nyolcéves kora óta pedig a Down Dada Szolgálatnál dolgozom részmunkaidőben.

Picit ugorjunk vissza. Miért van nyolc gyereketek?

Mi négyen vagyunk testvérek, a férjemék nyolcan, úgy házasodtunk össze, hogy sok gyereket szeretnénk. Egyetem alatt házasodtunk, a diploma idején már vártam az első gyerekemet, és folyamatosan születtek, kétszer volt nagyobb korkülönbség köztük. Most négy gyerekünk már házas, három él még otthon, a legkisebb 15 éves.

Hogy bír az ember nyolc gyerekkel? Nekem csak három van, és sokszor ez is nehéz.

Az első néggyel volt a legnehezebb, ők hat éven belül születtek. Mikor a kisebbek érkeztek, a nagyobbak már sok mindenbe besegítettek, ott tudtam őket hagyni fél órára, akkor már nem nekem kellett mindent 24 órában megoldani, a férjem is mindig kivette a részét a gyerekekből. Egy nyolcgyerekes jóbarátnőm azt szokta mondani, hogy az embernek mindig pontosan eggyel van több gyereke, mint amennyivel tökéletesen elboldogulna. Mert mikor megszületik az új, azon gondolkozik, hogy mi a fenét csinált eddig, ha ő nem lenne, időmilliomos lenne. De most született a hatodik unokám, és azt látom, hogy néha kettővel is nehéz. Nyilván, ha nyolccal kezdené az ember, az elég horror lenne, de menet közben belejön és megoldódnak a dolgok. Nekem még az volt nehéz időszak, mikor mind a nyolc megvolt már, és Petivel rengeteget kórházaztunk, egyszerre két helyen kellett volna lennem, Petivel a kórházban, otthon a csecsemővel.

Nagyon beteg volt Peti?

Volt egy veleszületett szívfejlődési rendellenessége, ami downosoknál gyakori, kilenchetesen műtötték először. Akkor úgy nézett ki, egy műtéttel sikerül megoldani, de minden műtét után újabb probléma jött elő. Azért kell megműteni, mert a szívproblémától tönkremegy a tüdő, folyamatos tüdőgyulladása lesz. Nálunk ez történt, Peti az utolsó évében, két- és hároméves kora között száz napot volt kórházban, és közben 21 hónapos korában született a húga. Volt, hogy a kisbaba is befeküdt velem, vagy behozták szoptatni, vagy fél napot maradtam Petinél, felet otthon. Kemény időszak volt.

Ekkor negyven felé járhattál…

Peti közvetlenül a negyvenedik születésnapom előtt fogant, ő tervezett gyerek volt. Épp egy építkezés végén jártunk, négyéves elmúlt akkor a legkisebb gyerekünk, akkor döntöttünk úgy, hogy szeretnénk még gyereket.

Mikor derült ki, hogy downos?

A születésnél. Nem voltam a terhesség alatt amniocentézisen, mert akkor is megszültem volna, ha tudom. Nem gondoltam rá, nem aggódtam.

Milyen volt ezzel szembesülni a szülés után?

Ez egy sokk mindenkinek, én is kétségbe voltam esve, de aztán az ember rájön, hogy ez a gyerek ugyanolyan gyerek, mint bármelyik, nagyon szerethető. A szívproblémán kívül nem volt nagy különbség. Fejlesztésekre kellett volna járni, amire mi keveset jártunk az egészségi problémái miatt, de ma a legtöbb gyereket viszik valahova, baba-mama klubba, Ringatóra. Hihetetlen csoda volt Peti az életünkben, fantasztikus kisgyerek. Nemrég bementem abba a kórházba, ahol nagyon sokat feküdtünk vele, és a mai napig emlegetik a nővérkék, pedig 14 éve meghalt.

Tudtad, hogy el fogod veszíteni?

Peti

Nem lehet ezzel a tudattal élni. Az utolsó előtti tüdőgyulladásnál, amikor először történt meg, hogy összeomlott a keringése, megkérdeztem az orvost, hogy a következő elviszi-e, és a válaszából érezni lehetett, hogy ha a következő nem is biztos, de a tartalékai vége felé jár, de nem lehet így felkelni reggel. A férjem szerint mindig csak azt a napot kellene nézni, ami ma van, nem azt, hogy mi lesz a jövőben, mi volt a múltban, még egy beteg gyerekkel is. Az adott napnak kell örülni.

Peti halála után miért kezdtél bele a civil munkába?

Mikor meghalt, már működött egy szülői levelezőlistánk, aminek én voltam az egyik moderátora. Úgy éreztem, az ott megbeszélt napi problémák már nem érintenek közvetlenül, de hiányozni fog nekem ez a világ. Nem véletlenül születnek a Down-gyerekek, a mi világunknak szüksége van rájuk.

Azt mondják, nagyon kedvesek…

Nyilván minden Down-gyerek más, de a legtöbbnek van egy kisugárzása, amit addig nem tapasztalt az ember.

Mit jelent a Down-szindróma?

Kromoszóma-rendellenesség. Mi azt mondjuk, nem betegség, hanem állapot. Valamilyen szintű értelmi fogyatékossággal jár általában, emiatt félnek tőle a szülők.

Előfordul, hogy nem?

Nagyon ritkán, a mozaik Down-szindrómánál, ahol nem minden sejt érintett, ez esetleg nem is derül ki. De egy enyhe vagy középfokú fogyatékosság általános.

A szülés után biztos, hogy észreveszik a gyereken, ha downos?

Ha megszületik egy gyerek, több külső jel lehetséges, ami alapján a kórházban gyanút fognak és vizsgálatot végeznek. Ilyen jel lehet, ha a négyujjas barázda keresztbe megy a tenyéren, a petyhüdt izomtónus, a mongoloid szemrés, egy tapasztalt orvos jó eséllyel észreveszi, ha lát egy ilyen gyereket. A mozaik Down-szindrómánál, ahol nem minden sejt érintett, hallottam már olyan esetet, hogy csak többéves gyereknél észlelték. De általában észreveszik többnyire a szülőszobán. Ez rossz is, mert a többség ott szembesül vele, hogy downos a gyereke.

Aki a terhesség alatt jön rá, az elveteti általában?

A nagy többségük igen. Ha akkor kiderül, általában a terhességmegszakítást javasolják az orvosok, noha hivatalosan nem tanácsolhatnának semmit. A többség elveteti. Biztosat csak az invazív (a méhbe behatoló) vizsgálatok mondanak, amelyek a gyereket is veszélyeztetik, a többi szűrés csak valószínűséget állapít meg. Az invazív vizsgálatnak van egy vetélési kockázata, és lelki része is. Több anyuka elmondta, hogy látta az ultrahangon a gyereket, amint mozdulatlanná dermedt, miközben beleszúrtak mellé.

Magyarországon az egész terhesgondozás szinte erről szól.

A Down-szindróma a leggyakoribb genetikai rendellenesség, régebbi adatok szerint 6-700 magzatból egy érintett. Ma kb. 1000 szülésből egy gyerek születik Down-szindrómával, mert egy részüket kiszűrik, ugyanakkor szerintem a terhességek közt nagyobb az arány, mert idősebb korban lesznek terhesek a nők. Egyébként minden évben megkeres pár anyuka, aki a diagnózis dacára megtartja a gyereket. Hivatalosan a Down-szűrés célja nem az, hogy megszakítsák a terhességet, mert az már eugenika lenne, de a gyakorlatban mégiscsak presszionálják a szülőket. Hivatalosan az a cél, hogy a szülő dönthessen, felkészülhessen. Gyógyítani nem tudják. Én örülök, hogy engem nem vizsgáltak. Szerintem könnyebb, ha megszületik és már látod a gyereket. Peti sürgősségi császárral született, fél nappal később láttam először, mint ahogy megmondták, hogy downos. Ez a fél nap volt a legborzalmasabb. Mikor behozták, láttam, hogy kisbaba, pont olyan, mint a többi. Az orvosok a terhesség alatt általában a legsötétebb képet vázolják a korrekt tájékoztatás jegyében, mi minden betegsége lehet még a magzatnak a Down-szindróma mellett. De szerintem ez az állatorvosi ló, ha egy egészséges gyereknél is mindent elmondanának, mennyi baja lehet, senki sem vállalna gyereket.

Olyan terhes anyákat is gondoztok, akik most tudták meg a diagnózist?

Igen. Mikor elindultunk húsz éve, sokkal kevesebben tudták meg a terhesség alatt. Most minden erre van kihegyezve, és emiatt azt gondolják a szülők, hogy ez a legrosszabb, ami a gyerekkel történhet, hogy Down-szindrómás.

De van még ezerféle genetikai betegség…

Genetikai is, meg nem genetikai is. Vannak sokkal súlyosabbak meg ritkábbak, de azokat nem szűrik. Ma évi 70-90 downos gyerek születik Magyarországon évi 90 ezer gyerekszülés mellett.

Akkor érdekes módon mégsem túl hatékony a szűrés, noha az összes vizsgálat erről szól.

Steinbach Éva gyerekeivel, unokáival. Azóta még egy született.

Nem. A hetvenes években még évi 150-200 született, de akkor sokkal több gyerek jött a világra. Az egyik első örökbefogadott babámnál egyébként 31 hetesen végezték el a kromoszómavizsgálatot, mert látták, hogy szívbeteg. Akkor felajánlották a szülőknek, hogy megindítják a szülést, és a gyerek biztos nem fog életben maradni. Miközben legálisan 24 hetes korig lehet abortuszt végezni orvosi ok esetén, közben meg 22 hetesen már életben maradnak magzatok. A szülők elgondolkodtak, és úgy döntöttek, ha valakinek kell a gyerek így is, akkor kihordja az anyuka a terhességet. Ő az öcsémékhez került, már tízéves.

Hogy szereztek tudomást egy gyerekről?

Minket csak a szülő kereshet meg, a kórház nem, de a kórház ajánlhatja a szülőnek, hogy hívjon. Adatvédelmi okokból csak a szülő beleegyezésével kaphatunk értesítést a kórházból. Van egy nyilvántartás Magyarországon a veleszületett rendellenességekről, de az én adataim sokszor jobbak, én több értesítést kapok. Vannak anyagaink, amiket eljuttatunk kórházakba, védőnőnek, háziorvosnak. Sokan az interneten találnak meg, vagy a család, baráti kör szól. 600-ból egy elég sok, tehát a baráti körben biztos van valaki, aki ismer Down-szindrómást. Ha hív a szülő, már a kórházba is bemegyünk, és az első segítséget megadjuk. Ez részben lelki támogatás, vigasz, ha találkozik olyan szülővel, aki ezt átélte és túlélte. És sok gyakorlati tanáccsal is tudunk szolgálni, a fejlesztésekről, egészségi problémákról.

Évi 70-80 gyerek születik, és nagyjából ugyanennyi szülészet is van Magyarországon, tehát minden szülészeten évente születik egy ilyen gyerek. Ha Kazincbarcikán születik egy baba, hogy mész oda?

Akkor odamegy a miskolci önkéntesünk. Minden önkéntes elvégezte a tréningünket, mindenkinek van Down-gyereke, és néhány nagyszülő is dolgozik nálunk. De ha nincs senki a környéken, akkor előfordul, hogy én megyek Debrecenbe vagy Orosházára. Ezért jó, hogy munkaviszonyként végzem, mert kicsi gyerek mellől egy önkéntes nem biztos, hogy meg tudja oldani. Telefonon, neten bárhol tudunk segíteni. Egyre több külföldön élő magyar szülőnk van, velük csevegőprogramon beszélünk, vannak netes csoportjaink is, ahol sok információhoz tudnak jutni.

Attól nagyon félnek az emberek, hogy a Down-gyerek nem lesz képes az önálló életre.

Erre el szoktam mondani, hogy a Down-szindrómások nagy része egy segített önálló életre képes lesz. Ma már vannak nagyon jó lakóotthonok, ahol kis segítséggel önállóan élhetnek, párkapcsolatuk lehet, dolgozhatnak.

Találnak munkát?

Az alapítvány lakóotthonaiban mindenki dolgozik, támogatott foglalkoztatásban, tárgyakat készítenek, amiket eladnak, vagy például az alapítvány saját konyháján.

Találnak majd iskolát a gyereknek?

Ez a legnehezebb. Kevés az integrált iskola Magyarországon, oda az évi egy-két legjobb képességű jut be, de vannak jó szegregált (sérült gyerekeknek szóló) iskolák is, ahol 23 éves koráig tanulhat a fiatal és több szakmát is megtanulhat. Általában valamilyen fizikai munkát, de van olyan Down-szindrómás, aki irodai asszisztens képzésben vesz részt.

Menyire általános, hogy megtanulnak írni-olvasni?

Erre nem tudok arányt mondani. Sokan megtanulnak, és akik nem, azok egy része is megtanítható lenne. Sok múlik az iskolán. Lehet, hogy a szegregált iskola azt gondolja, nem a tanulás a lényeg, hanem hogy az önálló életre felkészítsék. Szerintem is-is kellene. A szegregált iskola nagy előnye lehetne, hogy kevés gyerek van, és a pedagógus mellett segít gyógypedagógiai asszisztens is. Az iskolán is sok múlik, de a szülő felelőssége, hogy megtalálja-e az iskolát.

Az ország nagyon Budapest-központú, bármilyen fejlesztésről van is szó, itt sok a lehetőség, a vidéki megyeszékhelyeken ez-az elérhető, és egy kis faluban nagyon nehéz a helyzet, pláne, ha a szülő egyedülálló és nincs kocsija…

Igen, de látok jó példákat is. Egy Debrecen melletti kis faluban egy anyukának ikrei születtek, akikből az egyik downos, és a kislány az ikertestvérével együtt mehetett a falusi iskolába. Nyilván ez nem a pesti színvonal, de a létszám is kisebb, és a tanítónő elvállalta őt az alsó tagozatra. Az anyuka is tanítónő, minden nap foglalkozott vele külön, a kislány nagyon szívesen tanult, már ötödikes, és még mindig járhat ebbe az iskolába, mert képes teljesíteni az elvárásokat. Nyilván nem kitűnő, de nem is bukik meg, és egyes tárgyakból kifejezetten jól teljesít. Nekik Pesten esélyük sem lett volna, hogy egy sima állami iskolába beírassák.

Mennyire gyakori, hogy meghal a gyerek, mielőtt felnőne?

Több, mint 400 családdal van kapcsolatom, és sajnos minden évben elveszítünk 3-4 gyereket. Régebben gyakori volt, hogy a szívprobléma miatt 20-30 évnél nem éltek tovább, ezzel ma is riogatják a szülőket, noha mi ismerünk 60 éves Downt is. Ma a szívműtétek miatt 60-70 éves korig is elélhetnek, bár ez is megijeszti a szülőket, hogy ilyen sokáig kell róla gondoskodni. Az átlagnál gyakoribb náluk a leukémia is. Ma az egészségügyi ellátás is sokkal jobb, és nyilván Pesten meg egy megyeszékhelyen különösen, de ebben sokat tudunk segíteni. Nekem elég jó kapcsolataim vannak ebben a témában, és a szíves ügyeket szívemen is viselem Peti miatt.

Az interjú második részét a jövő héten közöljük.

The post „Láttam, hogy pont olyan kisbaba, mint a többi” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
„Több oldalról birizgáljuk a pókhálót” https://gyereksorsok.hu/tobb-oldalrol-birizgaljuk-pokhalot/ Mon, 26 Feb 2018 04:00:10 +0000 https://gyereksorsok.hu/?p=2928 Mit lehet elérni egy bántalmazott, traumákkal küzdő, esetleg a sokadik családban élő gyereknél? Hogy zajlik a terápia kisautózás közben? Miért csak négyszer mennek el a pszichológushoz a kamaszok? Hogy kell jól kezelni az ovis dührohamait? Felül lehet írni egy korábbi bántalmazást? Szeredi Emese a kőszegi SOS Gyermekfalu pszichológusaként kezeli a viselkedési problémával küzdő gyerekeket, óvodáskortól […]

The post „Több oldalról birizgáljuk a pókhálót” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
Mit lehet elérni egy bántalmazott, traumákkal küzdő, esetleg a sokadik családban élő gyereknél? Hogy zajlik a terápia kisautózás közben? Miért csak négyszer mennek el a pszichológushoz a kamaszok? Hogy kell jól kezelni az ovis dührohamait? Felül lehet írni egy korábbi bántalmazást? Szeredi Emese a kőszegi SOS Gyermekfalu pszichológusaként kezeli a viselkedési problémával küzdő gyerekeket, óvodáskortól a fiatal huszonévesekig, vele beszélgettünk.

Miből áll a munkád?

Elsősorban a gyerekekkel végzek terápiát, és a szülőknek, azaz a nevelőszülőknek tartok konzultációt. Most 12 gyerekkel foglalkozom, és néhány nagykorú utógondozottal.

Hogy kerül hozzád egy gyerek?

Sokszor a nevelőszülők küldik, vagy a nevelőszülői tanácsadók. Ha van egy megbeszélés a házakkal, akkor merülnek fel az igények, hogy kinek kellene hozzám jönnie.

Mi érdekel téged egy gyereknél?

Elsősorban a traumákkal kapcsolatos érintettsége, és hogy hogy érzi magát ott, ahol van.

Ezt hogy lehet megállapítani?

Többszöri találkozással. Szabad játékot engedek nekik, esetleg világjátékot veszek fel, amikor megvan ehhez a kellő bizalom, és utána el is indul a terápia.

És egy alkalom alatt kijátssza, ami vele történt?

Egyébként is foglalkoztatja őket a traumatikus élményük, ami valamilyen módon megnyilvánul. Ha ki tudja játszani, az jó, mert akkor dolgozik rajta. Én abban is tudok segíteni, hogy elkezdjen foglalkozni a problémával, ne legyen elfojtva. A „kijátszásnak” is van egy folyamata, nem megy egyik pillanatról a másikra.

 Hány pszichológus dolgozik a gyermekfaluban?

Egyedül én. Naponta 3-4 gyerek megfordul nálam, az óvodások kimaradnak az oviból délelőtt és akkor járnak. Az iskolások közt vannak, akik nem napközisek, vagy a napköziből kikérik őket aznap, és itt vagyok este 6-ig. Van, akihez kéthetente tudok eljutni. A legkisebb gyerekek óvodáskorúak, a legidősebbek huszonévesek.

A gyermekvédelemben élők mind elszenvedtek valamit, bántalmazást, nélkülözést, kiemelést a családból. Mennyire arányos az, hogy a gyerek milyen szörnyűségen esett át, és ez mennyire látszik rajta?

Ez élethelyzettől függően változik. Előfordul, hogy új környezetben nem hozza a gyerek a trauma tüneteit, mert az alkalmazkodás elfedi. Ilyenkor mindenki örül, hogy elmúlt, aztán pár hónap múlva ismét elkezdi mutatni a tüneteket. Lehet, épp nincs olyan élethelyzetben, ami emlékeztetné a traumájára, ezért kevésbé mutat tüneteket, de projektív tesztekkel ki lehet mutatni.

Nem lehet, hogy azt a gyereket nem viselte meg annyira?

Ezt nem hiszem, inkább saját magában próbálja feldolgozni, nem a környezet felé vetítve, hanem magában őrölgeti. Mint egy kagyló: kívülről nézve érdektelennek, megközelíthetetlennek tűnik, keménynek, erősnek, de belül valójában nagyon puha és sérülékeny.

Ami ezekkel a gyerekkel történt, azok közül mi viseli meg őket legjobban? Amit a családjukban elszenvedtek, a kiemelés, vagy a későbbi esetleges hányattatások?

Személyenként változó. Ha csak elhanyagolás történt a vér szerinti családban, akkor a kiemelés okoz traumát. Sokszor az is megviseli a gyereket, hogy a látogatások során a vér szerinti szülők hitegetik, hogy jövő héten már hazaviszik. Ennek nincs foganatja, és a szülők sem látják át, hogy ezzel mennyi kárt okoznak a gyerekeknek.

Mi történik az ovisokkal a terápián?

Hasonlóan folyik, mint egy felnőttnél, csak nem beszélgetés történik, hanem játék. Visszajelzéseket adok neki, és a gyerek látja, hogy másképp is lehet egymáshoz viszonyulni, mint ahogy ő tapasztalta életében, szép fokozatosan talpra áll, magabiztosabb, önálóbb lesz, reálisabb képet kap saját magáról.

Ez hogy néz ki babázás vagy autózás közben?

Egyszerűen annyi, hogy visszajelzek neki: lehet, hogy nem véletlenül ejtetted le azt a kisautót. Akkor kiderül, hogy van benne agresszió. Megkérdezem, mire haragszik. Ja, lehet, hogy te nem is a kisautóra haragszol? Lehet, hogy te az oviban sem a Petikére haragudtál, mikor megütötted?

Erre mond valamit a gyerek?

Nem, de nem is kell, náluk nem a verbális kommunikáció a legerősebb. Játszik tovább, de valami kis csírát vet a fejében. Próbálok mindig mögé nézni, hogy miért csinálja, miért most, miért így csinálja.

Ez nagyon intenzív jelenlétet feltételez…

Igen, és éppen ezért nagyon fárasztó. A pszichológus mindig egyszerre két személyben van jelen a terápia során. Ott vagyok én, mint a terapeuta a gyerek számára, és mint a saját személyiségem, és a kettőt el kell különítenem. Tudnom kell, hogy ez most nem az én személyemnek szól, még ha dühös is, ha káromkodik is, az az ő múltjáról jelent valamit.

Milyen hosszú egy kicsikkel a terápia?

Két és fél éve vagyok itt. Van, akivel azóta tart a kapcsolat megszakításokkal, ő egy súlyosan bántalmazott, traumatizált gyerkőc. De a nyári szünetek kiesnek, tanév közben sem mindig találkozunk. Kamaszokkal négy alkalommal lehet találkozni, utána nem jönnek el. Így működnek, keresik az önállóságukat. A terápia, pszichológiai tanácsadás nem működik muszájból. Ha a nevelőszülő azt mondja, hogy probléma van a 15 éves fiúval, és adok neki időpontot, attól ő még nem akar eljönni, és lehet, hogy csendben végig üli, ami borzasztó kínos, ha egyáltalán eljön.

Mit lehet négy alkalom alatt elérni?

El lehet kezdeni dolgozni. És ha később lesz olyan probléma, ami az ő lábát szorítja, ami neki rossz, nem a környezetének, akkor el fog újra jönni. A kisebb gyerekek viszont akkor is könyörögnek, hogy mikor jöhetnek hozzám, amikor nem indokolt, mert itt azt élik meg, hogy játszani lehet és valaki csak rájuk figyel. Rendszeresen leállítanak az udvaron, hogy Mesi néni, én mikor megyek már magához. És ha tudom, hogy beteg a kisgyerek, és már a vége felé van és ráérek, akkor fel szoktam hívni.

Ha javul a gyerek állapota, abban mekkora a te szereped?

Ez személy- és helyzetfüggő. Úgy képzelem az ember személyiségét, mint egy pókhálót. Ha eljön hozzám a gyerek heti 45 percre, és elkezdek mozgatni valamit, még nem fognak nagy változások történni. Ezért szoktam a nevelőszülővel konzultációt tartani, mert hátha mondok neki olyasmit, amin ő is változtat és akkor már két oldalról zörgetjük, és úgy könnyebb változást elérni. Van olyan gyerek, ahol az iskolával is van kapcsolatom, akkor már három oldalról birizgáljuk a pókhálókat.

Miket mondasz a nevelőszülőnek?

Hogy mit tapasztaltam a terápia során, meghallgatom őt is, hogy ő mit lát. Átbeszéljük az egész házat, a többi gyereket is. Az igazi változást nem én érem el, hanem a nevelőszülő. Előfordul, hogy a gyerek erősségeit próbálom tudatosítani a nevelőszülőben. Most kezelek egy 5-6 éves kisfiút, aki nagyon megnehezíti a mindennapjaikat, elég súlyos viselkedési problémái vannak, különösen a kortársaival kapcsolatban, a felnőttekkel való kapcsolatai sem megfelelőek. Én az elejétől fogva észrevettem a kissrác erősségeit, értékeit is: jó humora van, sokszor meg tud nevettetni, vidám, jó esze van, de vannak elakadások az idegrendszeri érésében. Az ő esetében az a kihívás, hogy ezeket meg tudja mutatni a nevelőszülőnek is, hogy a kettejüknek jó legyen a kapcsolata.

Hogy tudod az erősségeket tudatosítani a nevelőszülőben?

Beszéltetem a gyerekről. Ha valami pozitívum van, akkor azt kihangsúlyozom és megerősítem. Ha a problémákról beszélgetünk, akkor nagyon figyelek arra, hogy a pozitívumokat is kimondassam velük. Először kiépítem a kapcsolatot a gyerekkel, aztán foglalkozom a problémával, majd segítek újraépíteni a kapcsolatot a gyerek és a fontos felnőtt között.

Mégis, mennyi idő megoldani egy problémát?

Lehet olyan probléma, hogy valami félreértés volt egy nevelőszülő meg egy kiskamasz között. Az előző munkahelyemen, a nevelési tanácsadóban járt hozzám egy hat év körüli kissrác. A szülei elváltak, az anyukája hozta be, mert szófogadatlan, kiabál, dührohamai vannak. Eljött egyszer-kétszer, a harmadik alkalommal nem jöttek el, negyedikre, ötödikre sem. A következő héten azt mondta az anya, hogy már nincs is probléma, mert leült a kisfiúval beszélgetni, és azóta nincs gond a kettejük közti kommunikációval. Kiderült, hogy a kisfiú az anyukát hibáztatta a szülők válása miatt. Mikor átbeszélték, hogy zajlott a válás, a fiú rájött, hogy nem anya hibája volt, már nem harcolt ellene. Tehát ott volt nálam kétszer a gyerek, háromszor nem jött el, aztán játszottunk még egyet és lezártuk a tanácsadást.

Vannak tipikus problémák, amivel fordulnak hozzád a nevelőszülők?

A gyerekek viselkedési problémái: agresszió, szorongás, dührohamok. Ilyenkor kiderítem, amit tudok, miért került be, hol élt addig, hány emberrel, hogy kezelték ott. Meghallgatom a többi szakember, nevelőszülő, sőt gyerek véleményét, aki a gyerekkel kapcsolatban van.

Mennyire tudnak ezek a viselkedési problémák javulni?

Ez hosszú folyamat, mert a problémák régóta fennállnak, és az okok is többnyire szerteágazóak. Gyakori, hogy a feldolgozatlan traumák állnak a háttérben, melyekkel eredményt elérni sokszor csak évekig tartó munkával és több szakember közös munkájával lehet. A legtöbbször a gyerekek önértékelése is sérült. És nagyon fontos feladat lenne a vér szerinti szülővel való közös munka, hiszen a gyerek rendszeresen kapcsolatot tart velük, és egy részük haza is kerül. Az én nagy álmom lenne, hogy a vér szerinti szülők legalábbis némelyik látogatása során is ott tudjak lenni. Most épp zajlik egy hazagondozás, és ott a Tegyesz is új szemlélettel áll hozzá, tanácsokat adnak a szülőknek, hogy mit csináljanak azalatt, amíg együtt vannak a gyerekekkel, például fejlesztő játékokat javasolnak, hogy minőségi lehessen a kapcsolatuk.

Örökbefogadásnál is segédkezel?

Egyszer az ismerkedés alatt valamilyen félelme felmerült a leendő örökbefogadó szülőknek, akkor beszélgettünk kicsit, a gyerekkel hármasban is találkoztunk. Láttam, hogy jól működnek együtt, élvezik egymás társaságát, és ezen a kis félelmükön kellett átfordítani őket. És ott van a kisfiú velük már két éve. Nemrég volt egy másik örökbeadásunk, ott pedig egy idő után elkezdte hozni a tüneteit a kisfiú, dühkitöréseket produkált. Majdnem visszaadták a kisfiút. Akkor azt kellett megértetni az örökbefogadókkal, hogy ez nem őróluk szól, hanem az ötéves kisgyerek múltjáról, nem azért produkálja ezeket a tüneteket, mert rájuk haragszik, hanem mert feldolgozatlan terheket cipel.

Gondolom, az örökbefogadóknál sok figyelmet kapott, mégis előjött a tünet.

Az újabb változás, és az ez okozta újabb bizonytalanság miatt jött elő. Megértették, hogy ez nem nekik szólt, hanem gyakorlatilag természetes reakció, mert nem úgy vannak a dolgok, mint korábban. Ez megoldódott, mert látták, hogy mi a háttere, nekik sem volt olyan félelmetes, mint addig, másképp kezelték.

Hogy lehet jól kezelni a dühkitöréseket?

Az ilyen hisztik többnyire azért szoktak kitörni, mert tehetetlenséget él át a gyerek. Nem tud kontrollt érezni, bármit csinál, nem úgy van, ahogy ő szeretné. És a megtartás hiányát élik át talán. Életkortól függően ezt megfelelően kell kezelni. Kisebb gyereknél egyszerűen az ölükben megtartani. Ez lemodellezése annak, ahogy a csecsemőt karban tartják. És emellett fontos az is, hogy érezze, van hatása az ő tetteinek, döntéseinek. Ha mondjuk elviszem vásárolni, mielőtt bemennénk a boltba, elmondom, hogy választhatsz egy édességet. Egyet, nem az egész boltot. Kirakok neki 2-3 ruhát, és ő választ, melyiket szeretné felvenni holnap. Akkor az ő életkori szintjének megfelelő döntéseket tud hozni. Ez nagyon sokat tud segíteni, az énhatékonysága fejlődik. Krumplipürét vagy főttkrumplit akar enni? Ez is krumpli, az is krumpli, de tud hozni egy döntést és nem azt éli meg, hogy rá van kényszerítve. Ezért nagyon fontos a szabad játék a terápiában a traumatizált gyerekeknél, engedni, hogy azt csináljon, ami neki éppen jön.

Ez sokszor felmerül a gyermekvédelemben élő gyerekeknél: engedjük-e nekik megélni önmagukat? Van fedél a fejük felett, kapnak enni, inni, orvosi ellátást, ruhát. De tudnak-e dönteni a saját életükről? Vagy szakemberek döntenek a fejük fölött? Én ezt hiányolom sokszor, hogy kérdezzük meg a gyereket is.

Például miről?

Nemrég újraalkottuk a gyerekek egyéni fejlesztés-tervezésének folyamatát Ez azt jelenti, hogy évente egyszer – a gyereket is bevonva, az ő véleményét is megkérdezve – meghatározzuk a gyerek céljait, amiket a következő évben meg akar valósítani. A tervezésben részt vesznek a gyerekkel kapcsolatban lévő szakemberek, nevelőszülő is. A tervezés aspektusai az egészség, a psziché, a tanulás, az emberi kapcsolatok, a vér szerinti család, a nevelőszülői család is. A gyerek bele tud szólni, hogy ő mit szeretne, de mi is figyelmeztetjük, hogy például a fogszabályozó fontos lenne.

Milyen sikerélményed van a munkában?

Az én munkám olyan, hogy nemcsak egyedül érek el sikereket, sok múlik a környezeten is, az iskola, az óvoda, a nevelőszülő és én közösen érjük el ezeket. Volt egy kisfiú, aki nagyon nehezen vett fel szemkontaktust, kötődési problémái voltak, nagyon félénk volt, szűk körben tudott kapcsolatot teremteni csak. Kétéves koráig több felnőtt megfordult körülötte az édesanyján kívül. Ez a kisfiú, amikor ötévesen az egyik nevelőszülőnk átvette egy másiktól, akkor nagyon gyors fejlődésnek indult, közben én is találkoztam vele hetente egyszer. Együtt értük el ezt az eredményt a nevelőszülővel. Egy évvel később, hogy elkezdtem vele foglalkozni, már tudott szemkontaktust tartani és életkorának megfelelőek voltak a kapcsolatai. Azóta őt örökbe fogadták. Jól beilleszkedett a családba, még jár terápiára, de jó úton halad, jó kezekben van.

És nagyobb gyerekekkel?

Egy apróság jut eszembe, mikor a terápia elkezdése volt emlékezetes. Egy kamaszlány érkezett hozzám, nem sokkal azelőtt, hogy nagykorúként távozott volna a rendszerből.. Egyszer megérkezett, jóval korábban, mint az időpontja lett volna, tíz percet várnia kellett, mikor bejöttünk a szobámba, nagyon morcos volt, épp csak köszönt, de teljesen magába zárkózott. Még az is felmerült bennem, hogy rám haragszik, mert úgy gondolja, hogy megvárattam. Erre óvatosan rákérdeztem, esetleg énrám haragudott-e meg valamiért. Azt mondta, nem. „Van olyan, hogy nehéz megszólalni. Semmi gond nincs azzal, ha csak csendben ülünk” – mondtam. Innentől én sem szólaltam meg, hagytam, hogy majd elkezdi, ha kész lesz. Pár perc után elkezdte önteni magából, hogy mi a gondja. Elkezdtük a tanácsadást. Előtte hónapokon keresztül téma volt, hogy be kéne hozni őt ide, de nem volt hajlandósága. Küldte a nevelőszülő, a tanácsadó is javasolta, én is kérdeztem tőle, hogy mikor jön, jöjjön fel és beszélgessünk. De mikor eljött, akkor magától jött. A véletlenen is múlt, hogy épp olyan állapotbában kaptam el, hogy éreztem, erre kész.

Az volt a probléma, mihez kezd a távozása után?

Volt egy irreális elképzelése, hogy mit szeretne 18 éves kora után, ehhez nagyon ragaszkodott. A beszélgetés során mérlegelni tudtunk más opciókat. Végül olyan döntést hozott, ami a sajátja volt, és nem másokhoz alkalmazkodott és nem is a pillanatnyi indulatai vezérelték. Végül a testvéreihez ment haza, tudott lakást keresni magának, amiben kapott segítséget. Segítettem, milyen szempontokat érdemes mérlegelni, hogy egy ilyen súlyú döntést meghozzon az életében.

A nagykorú utógondozottaknál mi kerül elő?

Régebbi traumák. Van egy leányzó, aki egészségügyi képzésre jár, és azt kérdezte, ha valamilyen nehéz helyzettel találkozik, például lát egy beteget meghalni, akkor segítenék-e neki én. Sokszor csak kötetlen beszélgetéseket szoktam kezdeni az utógondozói házban, amiben részt vesznek a nevelők is. Nem érzik muszájnak a velem való kapcsolatot – tudják, mikor vagyok ott, akinek épp szüksége van rám, az bejön.

Volt kudarcélményed?

Igen, egy kamaszlány, aki nem érezte jól magát a nevelőszülőnél, átkérte magát egy másikhoz, és ott sem volt jó neki. Későn döbbentünk rá, hogy neki a felnőttekkel való kapcsolataiban vannak problémák, azt kellett volna kezelni, de kevés volt az idő, alig pár alkalom. Végül más gondozási helyet kellett neki keresni, kikerült az SOS-ből, egy másik hálózatnál intézetben helyezték el. Azért érzem kudarcnak, mert mikor itt volt és lett volna lehetőségem segíteni neki, akkor nem láttam, mi a probléma, most meg már nincs vele kapcsolatom.

The post „Több oldalról birizgáljuk a pókhálót” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
„Sikertörténetként fogjuk elkönyvelni, ha hazakerülnek a gyerekek” https://gyereksorsok.hu/sikertortenetkent-fogjuk-elkonyvelni-ha-hazakerulnek-gyerekek/ Mon, 19 Feb 2018 04:00:24 +0000 https://gyereksorsok.hu/?p=2921 Beszélgetés egy nevelőapával. Szilárd és felesége fél éve nevelőszülők az SOS Gyermekfalvak kőszegi hálózatánál, két vér szerinti gyerekük mellé egy korban közeli testvérpár érkezett hozzájuk. Hogy zajlik az élet a hatfős családban, milyen egy nehezen kezelhető gyermeket beilleszteni a családba, majd a vér szerinti szülőkhöz való visszakerülést támogatni? Hogy hat mindez a család vér szerinti […]

The post „Sikertörténetként fogjuk elkönyvelni, ha hazakerülnek a gyerekek” appeared first on Gyereksorsok.

]]>
Beszélgetés egy nevelőapával. Szilárd és felesége fél éve nevelőszülők az SOS Gyermekfalvak kőszegi hálózatánál, két vér szerinti gyerekük mellé egy korban közeli testvérpár érkezett hozzájuk. Hogy zajlik az élet a hatfős családban, milyen egy nehezen kezelhető gyermeket beilleszteni a családba, majd a vér szerinti szülőkhöz való visszakerülést támogatni? Hogy hat mindez a család vér szerinti gyerekeire? Szilárd őszinte válaszaiból kirajzolódik a nevelőszülőség szépsége és nehézsége is.

Mióta vagytok nevelőszülők?

2017 júliusa óta. Előtte a feleségem meg én elvégeztük a FIKSZ tréninget, most a 180 órás tanfolyamra járok. Hivatalosan én vagyok a nevelőszülő. Két gyerkőc van nálunk, testvérpár, a fiú hat és fél éves, a lány lassan nyolc.

Hogy jött az ötlet, hogy nevelőszülők legyetek?

Még Pesten volt egy lányismerősünk, aki két kislányt nevelgetett, nagyon cukik voltak, akkor is tetszett ez az ötlet. Az elsődleges motiváció az volt, hogy segítsünk. Két gyereket vállaltunk.

Budapestről költöztetek a nyugati határ mellé ezért?

Vándormadarak vagyunk. Tíz évet éltünk Pesten, előtte Németországban töltöttünk 3 évet, a feleségem anyanyelvi szinten beszél németül, én is makogok. Mi balatoniak vagyunk, de ott csak szezonális munkát találni, a határ közelsége meg a táj szépsége miatt költöztünk Lukácsházára. Budapesten egy exkluzív cipőket forgalmazó cégnél dolgoztunk mindketten a feleségemmel. Van két gyerekünk, a fiú 9 éves, a lány 12 és fél. Az SOS-t másfél éve nézegettük, és fél éve költöztünk ide.

Mit dolgoztok?

A feleségem egy nemzetközi kereskedelmi láncnál pénztáros Ausztriában, én nem dolgozom, nem tudtam olyan munkát szerezni, amit a gyerekek mellett csináltam volna. De ez is benne volt a nevelőszülősködésben.

Mit csinálsz napközben?

Most a konyhát építettem át, tavaly télikertet csináltunk, azelőtt a szobákat rendeztük. Kertes házban lakunk, 1600 négyzetméter a kert, vannak gyümölcsfáink, hat parcellán gazdálkodunk, a zöldséget megtermeljük, amit felhasználunk, nem kell zöldségeshez járni.

Te munkának tekinted a nevelőszülőséget?

A szó szoros értelmében nem. Valahova felvettek volna Ausztriába, annyira beszélek jól németül. De van annyi pénzünk, hogy tudjuk fejleszteni az otthoni dolgokat, hál’ Istennek jól keres Kati, a nevelőszülői pénzből pedig fizetjük a rezsit. Annak idején, mikor belevágtunk, ingyen is elvállaltuk volna. A fő motiváció a segítés szándéka volt. Hogy pluszban jön még az a kis pénz is, annak örülök.

Az ellátmány elég a gyerekekre?

Hogyne, bőven, a családi pótlékból még spórolok is nekik. Annyit költök, amennyit muszáj. A félretett pénzt majd ők kapják meg, mindenkinek jól jön a pénz.

Milyenek a gyerekek?

Dalma elsős, jó fej, szépen fejezi ki magát, okos, jól tanul, hosszú, gyönyörű haja van, imádom. Kevin óvodás, beilleszkedési gondjai vannak, vele küzdünk. Mi vagyunk a harmadik nevelőszülő, ahol megfordulnak, a viselkedési problémáival nem bírt az előző kettő.

Meddig éltek a vér szerinti családjukban?

Három éves volt Kevin, Dalma pedig négy, mikor kiemelték őket.

És akkor azóta szinte évenként új helyre kerültek… Miben nyilvánul meg, hogy Kevin nem tud beilleszkedni?

Kötözködik a többiekkel, nem tud leülni velük játszani, pörget valamit a kezében, bolyong, mászkál a lakásban. Most már leül mesét nézni a tévé elé, de eleinte még az is problémát okozott. A másik három gyerek eljátszik, az én gyerkőceim Dalmával jól kijönnek, de Kevint rendszerint kizárják. Ha unatkozik, beleköt valakibe, kötözködik. És mivel ő a legkisebb, nála mindenki erősebb, nem várja meg a reakciót, elfut, vigyorog, ez neki játék. Nem fogad szót, folyamatosan harcolunk vele.

Vizsgálták Kevint?

Most nagy áttörés várható, jövő héten hétfőn visszük a Vadaskert gyermekpszichiátriai kórházba, ahol öt napig vizsgálják. Korábban, mikor a mozgásfejlődését vizsgálták, megállapították, hogy idegrendszeri elmaradása van, valószínűleg nagyon sok minden kimaradt az ő életéből. Félelmetes, milyen nüanszokon múlik egy gyerek egészséges fejlődése: ringatták-e eleget, felvették-e, ha sírt, kapott-e rendes ételt, elegendő törődést. Lehet, hogy ezeket kevésbé kapta meg, mint egy normál gyerkőc. Mikor hozzánk kerültek, nem ismerték a meséket, a Csipkerózsikát vagy a Hófehérkét. Szerencsére most sokat javult a viselkedése, mert a hétvégéket a szüleivel tölti. A gyerekek hazagondozásra kerülnek. Már elindult a folyamat, ha vége lesz a sulinak, ők hazaköltöznek. Azóta sokkal kevesebb a gond Kevinnel, mintha ez megnyugtatná.

A hétvégékre hazamennek?

Az egyik hétvégén kapcsolattartás van, a másik hétvégét pedig péntektől vasárnapig otthon töltik.

Ti viszitek oda őket?

Van egy hely, ahol találkozunk, átadjuk őket. Jól hat rájuk. Pár hete indult el a hazagondozás, suli végén kerülnek teljesen vissza.

Elképzelhető, hogy később is találkoztok a gyerekekkel?

Én azt gondolom, igen, szívesen látnánk őket újra, de erről még nem volt szó. A szülőkkel jó a viszonyunk, így nem tartom kizártnak, de erről még korai beszélni.

Milyenek a szülők?

Fiatalok. Elhanyagolás volt az ok, amiért elvették a gyerekeket, nem megfelelő gondoskodás magyarul. Lakhatási problémáik is voltak, és nagyon fiatalok, az anya 17-18 éves lehetett, mikor az elsőt szülte, és van öt gyereke. Dalma a legnagyobb, a két kisebb gyerek egy másik nevelőszülőnél él, a legkisebb meg otthon, ők nevelik.

Ti hány évesek vagytok?

A párom 41, én 46.

Akkor szinte a gyerekek nagyszüleivel vagytok egyidősek. A szülőkkel tudtok beszélgetni?

Igen, próbálunk nekik segíteni. Hogy mennyiben fogadják meg, nem tudom, bólogatnak a párbeszédek során. Például, ahol laknak, nincsenek bejelentkezve, és már rágom egy ideje a fülüket, hogy tegyék meg, ez is egy követelmény. A gyerekekkel kapcsolatban is szoktunk beszélgetni. Valószínűleg nem volt jó szülői példa előttük, nem volt kapaszkodójuk. Fiatalok a nagyszülők is, tudomásom szerint él mindenki, és senki sem mondta, hogy problémátok van, mellétek állok. Egy ilyen történés nemcsak a szülők felelőssége, de a nagyszülőké is. De nagyon sokat változtak, mindenki szerint. Esetmenedzser foglalkozik velük, látogatja őket. Benőtt a fejük lágya. Az apa dolgozik. Kevin is sokkal nyugodtabb, a szülők szerint náluk mindössze egyetlen hiszti volt, Dalma pedig teljesen rendbe fog jönni, ha stabilitás lesz az életében. Mert ez a fél év, amit nálunk töltöttek, kevés ahhoz, hogy kialakuljon a teljes kötődés és bizalom. Szerintem jó lesz ott a gyerekeknek, boldogulni fognak velük.

A gyerek szempontjából ez nem egy meghasadt állapot, hogy hétköznap nálatok van, hétvégén a szülőknél, más környezet, más testvérek, más szabályok?

Mégis a szülei jelentik nekik az állandóságot, ismerik őket, előttünk két nevelőszülőnél voltak, ennyi erővel tőlünk is elkerülhetnek bármikor, nem egy biztos talajon állnak. Azt ők is tudják, hogy a szüleik lesznek a véglegesek. Reméljük, minden rendben lesz.

Ha elkerülnek, az a ti saját gyerekeiteket is érinti. Hogy állnak ehhez?

Felemásan. A problémák miatt örülnek, hogy Kevin elkerül tőlünk, őket is megviselte a sok harc, Dalmát viszont sajnálják és hiányozni fog nekik.

És utána megint kaptok két gyereket?

Az is családi döntés lesz, ahogy ez is az volt. Meglátjuk. A feleségemmel fogjuk megbeszélni.

Tesztek különbséget a saját és a nevelt gyerekek között?

Külsőségekben nem. Ugyanazt kapják, ugyanazt eszik, ugyanúgy fürdenek, minden ugyanúgy megy. Azon vagyunk, hogy érzelmileg se tegyünk De ez nem mindig sikerül, mert Dalmát sokkal többször ölelgetem, mint az én két gyerkőcömet, de ez azért is van így, mert Dalma mindig jön, neki erre van igénye.

Ki kivel van egy szobában?

Az elején a két fiút egybe raktuk és a két lányt külön szobába, aztán a lázadozás után összeraktuk a testvérpárokat újra. Most így jó.

Kettesben töltötök időt valamelyik gyerekkel?

Kevinnel az autóban, mert őt viszem el utoljára, egyébként akkor sokkal könnyebb vele. Nehéz megoldani, kirándulni is együtt megyünk mind a négyen, ha beszélgetünk, abban a gyerekek is részt vesznek, nálunk nehéz szóhoz jutni. Hatan vagyunk a családban, így nehéz kettesben lenni.

Úgy érzed, sikerült segíteni ezen a testvérpáron?

Igen. Úgy érzem, minden nevelőszülő erről álmodik, a legjobb, ha hazakerül a gyerek. Mi ezt egy sikertörténetként fogjuk elkönyvelni, ha tényleg így végződik. Még nem tartunk ott, egyelőre csak reménykedem, hogy minden rendben lesz.

A fénykép nem a cikkben szereplő gyerekeket ábrázolja.

The post „Sikertörténetként fogjuk elkönyvelni, ha hazakerülnek a gyerekek” appeared first on Gyereksorsok.

]]>