Farkas Norbert gyerekotthonokban töltötte egész gyerekkorát, most fog diplomát szerezni a Debreceni Egyetemen, és a gyermekvédelemben szeretne dolgozni. A gyakorlati életre való felkészítést hiányolja a rendszerből, aminek saját maga is kárát látta, naivitásával élve az utógondozója ellopta a felhalmozott családi pótlékát. Saját életéről, és az utógondozói ellátásról írt szakdolgozatáról beszélgettünk.

Mutatkozz be kérlek!

24 éves vagyok, a Debreceni Egyetem Eegészségügyi Karának szociális munka szakos végzős hallgatója. Utógondozói ellátott vagyok Debrecenben, az egyetem Nyíregyházán van, így ott lakom kollégiumban.

Mióta élsz állami gondozásban?

Háromhónapos koromban kerültem be. Gyerekotthonban éltem Nyírbátorban tízéves koromig, majd egy lakásotthonban a nagykorúságomig.

A családodról tudsz valamit?

11 éves koromban vette fel az ikertesóm a kapcsolatot velem, írt egy levelet: „Szia, én vagyok az ikertesód, Nikoletta, neked is van apukád meg anyukád.” Akkor elkezdődött valami, hazamentünk az öcsémmel, elindult egy kapcsolattartás. Az derült ki, hogy az öcsém és én azért kerültünk be, mert sokat betegeskedtünk, a család meg szegény volt, nem tudták fizetni a gyógyszereket. Úgy tudom, anyám akarta, hogy bekerüljünk, viszont apám fizetett csak értünk gondozási díjat. Pólyásként látogattak, aztán nem. A szüleim a születésem után nem sokkal szétmentek, van megszámlálhatatlan féltesóm. Tizenegy éves koromban elindult újra a kapcsolat, de nem alakult ki szoros kötődés. Ha ennyi idő kimarad, nem fog egyből a gyerek a szülője karjába ugrani.

Most mi van velük?

Anyám és az ikertesóm pár éve elköltöztek Dunántúlra, a jobb megélhetés reményében, mert azelőtt egy szabolcsi kis faluban éltek, ahol nem volt munka. Ez sikerült is nekik, Anya egy hotelban dolgozik, takarító, egész jó fizetést kap, talpra tudtak állni. Az ikertestvéremmel telefonon, neten szoktam beszélni, nem szoros, de jó a kapcsolatunk. Az öcsémmel, aki szintén állami gondozásban élt, szorosabb a kapcsolat, de vele együtt nőttünk fel.

Haragszol a szüleidre?

Nem. Így legalább tanulhattam, többre vittem, mint ők, az ikertestvérem már a középiskolából kimaradt. Nem hiányzott, hogy látogassanak, mert nem ismertem őket. Persze minden gyerek vágyik arra, hogy szeressék. Hála Istennek mindig volt mellettem egy angyal, aki segített és támogatott, ebből tudtam erőt meríteni.

Mesélsz egy angyalról?

Mikor betöltöttem a 18. életévemet, történt egy sajnálatos eset, az utógondozóm ellopta a felhalmozott családi pótlékomat, és két társamét. Gyerekjogi képviselőtől kértem segítséget, mert az otthonban körülöttem mindenki ellenségnek kezelt. Anna néni akkor kezdte a munkát, én voltam ez első kliense, vele együtt küzdöttük végig a négy évet, amíg a per tartott. Sokat segített, volt, hogy este tízkor is felhívtam, mert az idegösszeroppanás szélén voltam. Végül megnyertem a pert, az utógondozómat egy év tíz hónap felfüggesztettre ítélték, én pedig visszakaptam a pénzt. Emiatt az ügy miatt kértem át magamat Debrecenbe, egy másik lakásotthonba.

Az ellopott bankszámla

Norbert ügyével a sajtó is foglalkozott. Mikor 18 éves lett, kirendelt utógondozójával közösen felvették a bankban az addig neki gyűlt családi pótlékot, másfél millió forintot, azonban az utógondozó eltette a pénzt, és azzal hitegette Norbertet, hogy nyitott neki egy bankszámlát, és ott lekötötte a pénzt. Norbert nem tudta, hogy a hivatalnok nem járhat el az ő nevében. Több hónap múlva fogott csak gyanút, akkor elment a város összes bankjába, és kiderült, hogy sehol se nyitottak bankszámlát a nevére. Két másik, hasonlóan járt társával közösen pereltek, a bíróság egy év tíz hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az utógondozót sikkasztásért, közokirat-hamisításért és csalásért.

 

Milyen volt intézményekben felnőni?

Ez volt a természetes, ebbe születtem bele. Nem szoktam a múlton sóvárogni, az önsajnálat nem visz előre.

Hogy jött a gondolat, hogy egyetemre járj?

Mikor felvételiztem középiskolába, nem tudtam, mi legyen, de nagyon tetszett az informatika, így egy informatikai szakközépiskolába mentem. Ott rájöttem, hogy inkább a gyermekvédelem az én világom, ezért jelentkeztem az egyetemre, saját személyes indíttatásból. Nagyon érdekel a roma gyerekek helyzete is, én is cigány vagyok, és fontos számomra az indentitásom. Nem tartok semmilyen szokást, mert nem ebben nőttem fel, de ha ilyen környezetben vagyok, akkor szívom magamba a tudást. A roma gyerekeknél az oktatás területén van nagy feladat, nagy a lemorzsolódás, erős a szegregáció. Pedig a legjobb kitörési lehetőség a tanulás lenne. Fontos látni, hogy nemcsak az állami gondozott gyerekek szenvednek el hátrányokat, hanem minden szegénységben élő gyerek is. Sok dolgozatot készítettem már ebben a témában, de nem csak cigányokkal akarok foglalkozni.

Lennének ötleteid, min kéne változtatni a gyermekvédelemben?

Mint utógondozói ellátott, 24 évesen azt látom, hogy nagyon sok fiatal nincs felkészítve az önálló életre. Az intézmény elvárja, hogy nagykorúság után légy önálló és végezd el a felnőttek feladatait, de erre én sem voltam képes, 18 évesen nem tudtam megcímezni egy ajánlott levelet. Mikor betölti a 18. évét a fiatal, hirtelen nagy váltás következik be, egyedül kell mennie az okmányirodába, hivatalos ügyeket intézni, csekket feladni, munkát keresni, önéletrajzot írni, és nincsenek tisztában alapvető dolgokkal, de ez nem az ő hibájuk.

Hogy lehetne ezen segíteni?

Mi például a debreceni lakásotthonban havonta megbeszéljük azokat a témákat, amik a kikerülés után hasznosak lesznek, kapunk munkaerőpiaci tájékoztatást, önéletrajzot kellett elkészíteni, sőt egy próba-állásinterjúra is be kellett mennünk a vezetőhöz, hogy gyakoroljuk.

Mondjuk az állásinterjúra a vér szerinti családban élés se készít fel.

Igen, de aki családban nő fel, az egy lassú folyamat, a szülő ott van a háttérben és segít később is. Egyébként erre szolgálna az utógondozás is, de ezt kevesen ismerik és kérik a fiatalok között. Sokszor azt sem tudják, hogy nem ugyanaz az utógondozói ellátás és az utógondozás. Az utógondozói ellátás a szakellátásban történik, a fiatal benn marad, és tanulói jogviszonynak kell lennie hozzá, vagy dolgozni. Az utógondozás a kikerült fiatal utánkövetése, amikor odafigyelnek rá, segítenek neki az első időben. Nem szoktak élni vele. A szakdolgozatomat az egyetemen az utógondozói ellátásról írtam.

Miket állapítottál meg?

Mike Stein brit professzor elmélete nagy szerepet kapott a dolgozatomban, ő az utógondozói ellátottakat három csoportba osztotta: sikeresek, túlélők és áldozatok.

A gondozásból kikerülő fiatalok három típusa Mike Stein elmélete szerint

  • Sikeresek: le tudják küzdeni a hátrányokat, boldogulnak az életben. Érettségiztek vagy felsőfokú tanulmányokat folytatnak, beilleszkednek a társadalomba, sikeresen tudnak alkalmazkodni, nagy támogató rendszerük van. Őket a legkönnyebb motiválni, maximálisan kihasználják az utógondozói ellátást.
  • Túlélők: életüket instabilitás jellemzi, korán kilépnek a rendszerből. Nehezen helyezkednek el, rosszul fizetett munkákat vállalnak el, legfeljebb egy szakmával rendelkeznek, magas a munkanélküliség a körükben, nincs támogató körülöttük.
  • Áldozatok: nem tudtak megbízni senkiben, nem tudták leküzdeni a gyerekkori traumákat, több intézményben is megfordultak. Gyakori körükben a hajléktalanság, előfordul, hogy bűncselekmény elkövetőjévé vagy áldozatává válnak, jellemző a prostitúció, drogfogyasztás, alkoholfogyasztás. Kiszorultak a munkaerőpiacról, többnyire nincs munkájuk.

 

Ez a magyar rendszerre is ráhúzható. A dolgozathoz több fiatallal készítettem interjút, közülük egy mondható sikeresnek. Megvizsgáltam a bekerülésüket, az ellátott kapcsolatrendszerét, hol tanult, és mi a jövőképe. A jövőképre az egyik lány ezt felelte: ház, kocsi, meg tudod, az élet… Neki nem az a legfontosabb, hogy szakmát szerezzen és elhelyezkedjen.

Ez kissé naiv hozzáállás, mert csak az eredményeket szeretné, de nem látja, mit kell az elérésükhöz tenni.

Igen. Ő nem szereti azt a szakmát, amit most tanul, neki amúgy is van egy háza, ahova majd kiköltözik. De valóban sokakból hiányzik a küzdőszellem. Volt olyan fiatal a felmérésemben, aki egyetemen tanul, de a mai napig nem tudott önállósodni, megszokta az intézményi légkört, ahol mindenben segítséget kapott, volt hajléktalanellátásban is.

Mit lehet tenni, hogy minél többen kerüljenek ki a sikeresek közül?

Nagyobb eséllyel fog érvényesülni, aki tovább marad a rendszerben, tehát ameddig lehet, addig tessék maradni és tanulni. Azt látom, akik maximálisan ki akarják használni az ellátást, azok újabb és újabb szakmát tanulnak. Viszont az állástaláláshoz a kapcsolati tőke is nélkülözhetetlen, a család és a barátok támogató háttere. Ez sajnos sokszor hiányzik a fiataloknak, sőt, a család inkább lehúzó erő, néha akkor bukkannak fel, mikor tizennyolc éves lesz a fiatal, hogy kicsalják a pénzét.

A rendszernek kell felkészíteni a fiatalt az életkezdésre, és ezt nem elég 18 éves korban kezdeni. Meg kell tanítani beosztani a pénzt, már a lakásotthoni környezetben meg kellene mutatni, mire mennyit költ, kiszámolni, mennyiből gazdálkodnak egy hónapban, mennyi a rezsi, közös költség, mennyi jut ételre, hogy nem ehetek minden nap girosztálat, étlapot tervezni, aztán jönnek a bérletek, a kulturális események…  Megmutatni, hogy kell egy csekket befizetni. Az egyik srác nálunk azt se tudta, mi a rezsi. A hivatalos ügyek intézésére is meg kell tanítani a fiatalt. Sok alanyom elmondta, hogy fél, bátortalan hivatalos helyeken, meg se mer szólalni. Ebben kéne erősíteni, akár úgy is, hogy a segítő elkíséri a fiatalt, de ő beszéljen. Ez a szakembereknek is több munka, sokszor úgy vannak vele, hogy „inkább elmegyek, megcsinálom én, kevesebb erőfeszítés, mint hogy szenvedjek ezzel a kölyökkel.” Én is tapasztalatlan voltam, ezért csak hónapokkal később tűnt fel, hogy az utógondozóm eltette a felhalmozott családi pótlékomat, fogalmam sem volt, hogy nem nyithat a nevemre bankszámlát, ahogy állította.

Te ezzel együtt a sikeresek közé tartozol.

Igen, de magamat nem elemzem.

Te minek köszönheted?

Mindenki azt mondja, hogy magamnak, de sokat köszönhetek azoknak, akik támogattak, ki kell emelnem közülük a szakkollégium vezetőjét.

Mi lesz veled ezután? Hamarosan kikerülsz a rendszerből.

Szeretném befejezni az egyetemet, és jelentkeztem mesterképzésre Budapestre, az ELTE szociálpolitika szakára. Ősztől oda fogok járni, dolgozom és tanulok. Nyáron pedig az SOS Gyermekfalvak nemzetközi táborában fogok önkénteskedni, táborvezető asszisztens leszek.

Még sose éltél Budapesten, teljesen új hely…

Nem aggódom, én feltalálom magam.